Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Gyenesei megemelt jutalmat javasol Kozmannéknak

Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter azt javasolja, hogy a pekingi olimpián bronzérmes Kozmann György-Kiss Tamás kenukettes tagjai az olimpiai bajnokoknak járó jutalmat, a 11,2 millió forint helyett a 16 milliót kapják meg. A tárcavezető az InfoRádiónak azt mondta, hogy a Kolonics György halála után összeállt páros teljesítménye emberfeletti volt, ezért döntött a megemelt jutalomról.

Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter azt javasolja, hogy a pekingi ötkarikás játékokon bronzérmes Kozmann György-Kiss Tamás kenukettes az olimpiai bajnokoknak járó jutalmat kapja meg, vagyis 16 milliót a 11,2 millió forint helyett.

A tárcavezető az InfoRádiónak elmondta: fantasztikus emberi nagyságról tett tanúbizonyságot a két sportoló, a páros teljesítménye felér egy olimpiai bajnoki címmel. Kifejtette: Kolonics György júliusi halála után ült össze a páros, és néhány hét közös munkát követően szereztek bronzérmet, minden várakozást magasan felülmúlva.

Gyenesei István közölte: nem lesz precedens a megemelt jutalomból, hiszen Kolonics György halála nem hasonlítható össze mással.

A tárcavezető a helyszínen nézte végig a női öttusaversenyt, amely során a címvédő Vörös Zsuzsanna a 20., Gyenesei Leila pedig a 24. helyen végzett. A miniszter azt mondta, hogy a két magyar öttusázó mindent kiadott magából, de a nap végén kijött rajtuk az idegi fáradtság, és ez így ennyire volt elég.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×