Infostart.hu
eur:
393.42
usd:
340.55
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia

Kékek és vörösök szállták meg Moszkvában a Vörös teret

Jelenleg negyvenezer angol szurkoló énekel a moszkvai Vörös téren, 6000 rendőr és katona vigyáz rájuk. Az előrelátó szervezők alkoholtilalmat rendeltek el a téren, biztos, ami biztos. Az ital nélkül maradt rajongókat vigasztalja, hogy a híres serleget, a ma esti nagy csata tárgyát közszemlére tették a Vörös téren.

Negyvenezer brit szurkoló érkezett Moszkvába, ők viszonylag békés városnézéssel töltik a szerda délutánt. Ráérnek, ugyanis helyi idő szerint majdnem éjjel 11 lesz, mire a Bajnokok Ligája döntő elkezdődik.

A sokat látott moszkvai Vörös téren a brit szurkolók vidáman énekelnek, vagy kiáltoznak, miközben a Manchester United, illetve a Chelsea zászlóival, vagy éppen az angol nemzeti lobogóval integetnek.

A feszültségmentes hangulat két dolognak köszönhető. Egyrészt a téren dohányzási- és alkoholtilalom lépett életbe, másrészt a hadseregnyi orosz rendfenntartó munkáját 18 londoni és manchesteri bobby is segíti. Õk a nagy tömegben is felismerik a rendbontásra készülőket. A különítmény parancsnoka egy nő, aki elmondta, ők nem tartóztathatnak le senkit, egységében specialisták vannak, akik ismerik az angol szurkolók viselkedését.

Amúgy összesen 6000 rendőr és katona vigyáz a nyugalomra Moszkvában, a rendezők a jelek szerint semmit sem bíztak a véletlenre, illetve a bobbyk viselkedéstani ismereteire.

Jelenleg közszemlén van az áhított kupa, a vitrin előtt hosszú sorban várakoznak a szurkolók, hogy közelről is megcsodálhassák. Arról nem érkezett jelentés, hogy a rajongók vajon a Lenin-mauzóleum iránt is hasonló intenzitással érdeklődnek-e.

Hanganyag: Sárközi Mátyás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Borvendég Zsuzsa az Arénában: a Mi Hazánk népszavazással kilépne az EU-ból, ha nem a jobboldal nyer a 2029-es EP-választáson

Borvendég Zsuzsa az Arénában: a Mi Hazánk népszavazással kilépne az EU-ból, ha nem a jobboldal nyer a 2029-es EP-választáson

A választásig hátralévő időre sorozatot indított az InfoRádió, hogy a kutatások szerint parlamenti bejutásra esélyes pártok politikusait, szakpolitikusait a kötelező belpolitikai kérdések mellett gazdasági terveikről és külpolitikai megfontolásaikról is kérdezzük. A Fidesz–KDNP, a Mi Hazánk és a DK elfogadta a meghívást, a Tisza Párt nem kívánt élni az alkalommal. Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője, a párt képviselőjelöltje pártja külpolitikai elképzeléseiről adott tájékoztatást.

Titkos sejtek, az iráni rezsim rendszerének alappillérei ellen vív keserves harcot Izrael

Az iráni konfliktus részeként az izraeli légierő újabban az iráni félkatonai szervezet, a Baszidzs utcai ellenőrzőpontjait is támadja. E szervezet tagjai civil ruhában, arctalanul cselekszenek, az irániak pedig a bőrükön érzik a szervezet brutalitását, ezért sokan elégedetlenek. Az iráni rezsim „szemeit és füleit” is igyekszik most Izrael meggyengíteni, de a cél elérése igencsak nehézkes.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, Teherán még csak tárgyalni sem hajlandó a Hormuzi-szoros újranyitásáról – Híreink az iráni háborúról pénteken

Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, Teherán még csak tárgyalni sem hajlandó a Hormuzi-szoros újranyitásáról – Híreink az iráni háborúról pénteken

Péntekre virradóra folytatódtak a támadások Izrael és Irán között, miközben a perzsa állam továbbra is drón- és rakétacsapásokat hajt végre az arab öbölországok ellen. Az iráni média szerint péntek reggel egy támadásban életét vesztette az iráni Forradalmi Gárda szóvivője, Ali Mohammad Naeini. Az izraeli hadsereg később megerősítette az értesülést. Péntek reggel nyilatkozatot tett közzé Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei, az iráni hírszerzési miniszter napokkal korábban bekövetkezett megölése kapcsán. Hámenei szerint sem Irán külső, sem belső ellenségei nem lehetnek biztonságban. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×