Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Egerben javított a Honvéd

A férfi vízilabda ob I vasárnapi rangadóján a címvédő Honvéd 14-13-ra győzött Egerben a vendéglátók legutóbb bronzérmes gárdája ellen. Kovács István edző együttese ezzel legalább részben feledtette a Vasas elleni múlt szombati kudarcot.

Az új szezonban is éremesélyes, az Euroligában egyformán főtáblás honi élcsapatok összecsapásán, emberelőnyös akciók elpuskázása után a vezetést a Honvéd szerezte meg, amelynek olimpiai bajnok játékosai közül Benedek Tibor egész héten nem edzett betegség miatt, de Egerben azért vízbe szállt, hiányzott viszont Vári Attila eltiltás miatt, Biros Péter pedig még mindig csak lábadozik vállsérüléséből.

Ezzel együtt a bajnok kapott lábra hamarabb, elhúzott 4-0-ra, míg a hevesiek tudományából csak kapufákra futotta, miközben négy fórjukat is elhibázták. Halvány reményt legfeljebb a balkezes Császár György "mérföldes" lesipuskás gólja kínált a negyed legvégén (1-4). Aztán 1-5 után valóban fordulatjelzőnek tűnhetett két hazai találat (3-5), de csak átmenetileg: Bárány Attila második centergóljánál ugyanis visszaállt a négygólos vendégelőny (3-7). Viszont 4-8 után a félidőre felére apasztotta hátrányát a hazai alakulat (6-8).

A harmadik nyolc percben egyenlőre végeztek a felek, a negyedikben aztán fordulat fordulatot követett. Az izgalmak először akkor nőttek nagyra, amikor 11-9-es Honvéd-vezetésnél a 2000-es olimpiai bajnok Ma:rcz Tamás, majd Nyéki Balázs révén kiegyenlítettek az egriek (11-11). Aztán 12-12-nél a hazaiak a mérkőzés folyamán először vezetéshez jutottak: az Európa-bajnok Kiss Csaba balkezes bombája landolt Gergely István kapujában (13-12), ám bő fél perccel a vége előtt Benedeknek a helyén volt a szíve és a balja is (13-13).

Az utolsó akciót a Honvéd vezethette, és bár a meccs befejező pillanataiban elveszítette a labdát a bajnok, azt az elmélázó Kis Gábor kezéből kiütötte a fiatal center, Hárai Balázs és közelről a hálóba helyezve megszerezte a bírók által érvényesnek ítélt, ily módon győztes találatot.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×