A szervezők arra kérik a belépővel rendelkező szurkolókat, hogy lehetőleg már este hét óra előtt foglalják el helyüket, mivel a beléptetés a szokásosnál szigorúbb lesz.
A szervezők arra kérik a belépővel rendelkező szurkolókat, hogy lehetőleg már este hét óra előtt foglalják el helyüket, mivel a beléptetés a szokásosnál szigorúbb lesz.
Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. Eközben tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. A Medián friss felmérése szerint a biztos szavazók körében 4 százalékponttal csökkent a Tisza Párt támogatottsága a nyár közepe óta, a Fideszé pedig ugyanennyivel nőtt, a kormánypárt azonban így is 64–27 arányban vezet. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.
Minden eddiginél nagyobb létszámleépítésről érkeztek hírek a sárvári Flex üzeméből. Az amerikai óriáscégtől származó értesülések szerint akár 2000 munkavállalótól is megválhatnak.
Defence Secretary Wes Streeting has confirmed the review after Donald Trump told Andy Burnham the deal was "terrible".