Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: WikiPédia

Füst a szemében - Cseh Tamás emlékest januárban

Füst a szemében címmel zenés színházi estet rendeznek Cseh Tamás történetével és dalaival 2024. január 5-én a Budapest Kongresszusi Központban.

Az előadáson Cseh Tamás élettörténetét mesélik el Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán, a születésétől a haláláig, több mint húsz dal kíséretében - közölte a szervező Encore Production az MTI-vel.

Mint írták, az alkotást Vecsei H. Miklós írta és rendezte. A színművész-rendező maga is színpadra lép, akárcsak Ratkóczi Huba (QJÚB) és Szabó Balázs (Szabó Balázs Bandája), vendégként közreműködik Bereményi Géza.

A műsorban elhangzó dalok zenéjét Cseh Tamás, Másik János és Novák János, a szövegeket Bereményi Géza és Csengey Dénes szerezte.

"Tamás karaktere és emlékezete egyedülálló, mindannyiunk számára közös nevező. Nem is kíséreljük meg az ő előadásmódját interpretálni, arra fókuszálunk, ahogy ő is kéri a Beszélgetőkönyvben, hogy megszólaljunk, és elmeséljük az ő történetüket" - olvasható az ajánlóban.

A magyar könnyűzene történetének meghatározó alakja, Cseh Tamás idén lenne 80 éves, tavasszal Helyzetjelentések címmel kiállítás nyílt életéről és pályafutásáról a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, alkotótársa Bereményi Géza író, filmrendező lett, egy kivételével ő írta valamennyi Cseh Tamás-lemez szövegeit: négy évtized közös munkájának eredménye mintegy húsz album és tucatnyi est. 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.

Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Cseh Tamás 2009. augusztus 7-én Budapesten hunyt el, 2013 szeptemberétől bronzszobor őrzi emlékét a fővárosi Szent Gellért téren.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×