Infostart.hu
eur:
384.69
usd:
331.91
bux:
108149.88
2025. november 13. csütörtök Szilvia
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram segítségével, több mint 3,1 milliárd forintból felújított füzérradványi Károlyi-kastély 2021. október 3-án.
Nyitókép: Vajda János

Ikonikus kastély újult meg

Az 1930-as évek kastélyszállójának hangulatát megidéző digitális-interaktív kiállítás és a több mint 10 ezer négyzetméteres díszpark várja a látogatókat.

Átadták a több mint 3,1 milliárd forintból felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt. Az ünnepségen Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a szögligeti Szádvár, a tatai Esterházy-kastély, a mosonmagyaróvári vár, valamint a nádasdladányi Nádasdy-kastély után a Zemplén egyik ikonikus műemléke újulhatott meg a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében.

A kastély keddtől látogatható a nagyközönség számára - tette hozzá az igazgató.

A most lezárult projekt fő célja az értékmentésen túl a turisztikai hasznosítás, a kultúra közvetítése, egyben a turisztikai ágazat visszaépítésének segítése is, de kiemelten Zemplén épített és természeti örökségének bemutatása a Károlyi-család egykori birtokának fókuszába helyezve - fogalmazott Glázer Tamás.

Az ügyvezető hangsúlyozta, a tatai Esterházy-kastély 2021 júniusa és szeptembere között több mint 39 ezer, az augusztus elején megnyitott nádasdladányi nevezetesség két hónap alatt mintegy 40 ezer látogatót fogadott.

Füzérradvány, 2021. október 3.
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram segítségével, több mint 3,1 milliárd forintból felújított füzérradványi Károlyi-kastély 2021. október 3-án.
MTI/Vajda János
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram segítségével, több mint 3,1 milliárd forintból felújított füzérradványi Károlyi-kastély 2021. október 3-án. MTI/Vajda János

Virág Zsolt, a program miniszteri biztosa a kastély történelmét felidézve hangoztatta, a kormány kiemelt célja olyan komplex funkciót betöltő, műemléki objektumok létrehozása, amelyek a szellemi-műemlékmegőrzési szempontok mellett munkahelyeket teremtenek és gazdasági oldalról is mindenképpen "megállnak a lábukon".

Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében elmondta, Zemplénben számos turisztikai attrakció, például a füzéri, a regéci és a boldogkőváraljai vár újult meg az elmúlt években, valamint számos más történelmi örökséget újítanak fel lépésről-lépésre.

A füzéri vár egy év alatt több mint 80 ezer, a regéci 40 ezer látogatót fogadott - tette hozzá.

A mai füzérradványi kastély elődjének számító 16. század végi épületet Károlyi Ede építtette át Ybl Miklós tervei alapján 1860-70 között romantikus stílusban. Károlyi Ede halálát követően fia, László örökölte a kastélyt, aki hitvesével, Apponyi Franciskával a 19. század végén csaknem két évtizedig gyűjtögették a reneszánsz és kora barokk díszítő elemeket és berendezési tárgyakat.

A kastélyban rejlő idegenforgalmi lehetőséget Károlyi László fia, István ismerte fel: a radványi kastélyt luxusszállóvá alakíttatta át, amely 1938 és 1944 között fogadta az akkori magyar felső tízezer tagjait. Az államosítás után sokáig szanatóriumként funkcionált az épület.

A több mint 1,7 milliárd forintos uniós és csaknem 1,4 milliárd forintos hazai támogatásból megvalósult rekonstrukció után a háromezer négyzetméteres épületben többek között az 1930-as évek kastélyszállójának hangulatát megidéző digitális-interaktív kiállítás, a kastély környezetében pedig a több mint 10 ezer négyzetméteres díszpark várja a látogatókat.

Az épület jelentős része megújult, valamennyi építészeti elemét restaurálták, kicseréltek a nyílászárókat, a tetőszerkezetet, felújították a homlokzatokat, a belső terek - archív fotók alapján - kiállítótérként, rendezvényteremként, illetve múzeumshopként éledtek újra. A látogatókat a kastélyszálló és a Károlyi-család történetéhez kapcsolódó nyomozó- és szabadulószoba-játék, az egykori hegyközi kisvasutat bemutató Lego kisvonatok, kipróbálható társasjátékok, bridzsasztalok és kávézó várják Füzérradványban.

Címlapról ajánljuk
Radikális tervvel állt elő a cseh elnök

Radikális tervvel állt elő a cseh elnök

Petr Pavel cseh köztársasági elnök szerint a NATO-tagállamok nem tűrhetik tovább az orosz légteret sértő repüléseket, és ha Moszkva nem hagy fel a provokációkkal, a szövetségnek határozottabban kell reagálnia, akár az orosz gépek lelövésével is.

Szakértő: ha megérkeznének a kis moduláris atomreaktorok, Paks II-vel lefedné a magyar áramigényt az atomenergia

A magyar–amerikai nukleáris deal keretében a Westinghouse szállítani fog fűtőanyagot a paksi atomerőműhöz, továbbá az SMR-ek, vagyis a kis moduláris erőművek tekintetében is előrelépések történtek – mondta el az InfoRádióban a Magyar Külügyi Intézet kutatója, Bárány Péter.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.11.13. csütörtök, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×