Infostart.hu
eur:
367.76
usd:
317.34
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Nyitókép: Unsplash.com

Visszatér a Sziget fesztivál – megvan a dátum

A szervezők bejelentették, hogy 2022-ben augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.

"Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" - közölte Kádár Tamás főszervező.

A Sziget fesztivál vezetői még májusban döntöttek úgy, hogy a járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt, 2020-hoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások körüli bizonytalanságok miatt határoztak úgy, hogy inkább a jövő évi Szigetre készülnek.

Kádár Tamás akkor elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényekhez kapcsolódó cégek és dolgozók életét nagyon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.

Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot sem rendezték meg idén, ezek szervezői már március közepén bejelentették ezt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Tisza-kormány: rengeteg pénz került az államhoz, átalakulnak a kormányzati feladatok, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Tisza-kormány: rengeteg pénz került az államhoz, átalakulnak a kormányzati feladatok, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284 milliárd forint értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Mindeközben a vállalásának megfelelően határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós források hazahozatalához, közel 10 milliárd eurónyi forrás volt a tét. Célkeresztbe került az Orbán-kormány egyik kedvelt hatósága is, az SZTFH felszámolásának lehetőségét vizsgálja a Tisza-kormány. Cikkünk folyamatosan frissül a keddi eseményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×