Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.35
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Két koncerttel ünnepel Magyarországon a Jethro Tull

Negyvenéves jubileumi turnéja keretében ismét Magyarországra látogat a rocktörténelem egyik legeredetibb hangzású zenekara, a Jethro Tull. Ian Anderson és társai hétfő este Debrecenben, kedden pedig a Budapest Körcsarnokban adnak koncertet.

Négy évtizeddel ezelőtt, Londonban alakult meg a Jethro Tull, amely a klasszikus hangszer, a fuvola révén forradalmian új hangzást vitt a rockzenébe. A zenekar olyan legendás lemezeket készített, mint a Passion Play vagy az Aqualung - mondta az InfoRádiónak a Petőfi Csarnok Kht. igazgatója.

A debreceni Főnix csarnokba és a Budapesti Körcsarnokba a jubileumi turné keretében játszik a Jethro Tull: a koncerteken a zenekar feleleveníti az elmúlt negyven év legjobb, legismertebb dalait, amelyekben egyesülnek a kelta népzenei motívumok a klasszikus zenével, a hagyományos rockkal, a rock and rollal és a bluesszal - tette hozzá Fogarasi Lajos.

A zenekar történetének negyven évét megörökített videókkal is készült a turnéra, a felvételek bemutatása szerves része a koncerteknek, amelyek két részből állnak majd, köztük húsz perc szünetet tartanak a zenészek.

Bár az évtizedek alatt a zenekarban számos remek zenész megfordult, annak két meghatározó tagja a fuvolás-énekes Ian Anderson és a gitáros Martin Barre maradt. A jelenlegi felállásban mellettük az 1984-ben csatlakozott amerikai dobos, Doane Perry, a zongorét és tangóharmonikát kezelő John O'Hara, és a basszusgitáros, David Goodier játszik.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×