Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.27
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Ha november, akkor Fotóhónap - idén a dialógus jegyében

A Magyar Távirati Iroda sosem látott fényképei, magyar tudósok és művészek által készített fotográfiák, és első alkalommal közép-kelet európai művészek alkotásai is szerepelnek novemberben a Fotóhónap 2008 - Dialógus programsorozat kiállításain. Az eseménysorozat központi kiállítása november 5-én nyílik a VAM Design Centerben, de a rendezvényhez több mint 50 más tárlat is kapcsolódik.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében megvalósuló programsorozat célja, hogy átfogó képet adjon a kortárs fotográfiai irányzatokról. A szervezők az idei évben párbeszédet kívánnak kezdeményezni a visegrádi országok művészeivel, ezért a dialógus jegyében a Fiatal Fotóművészek Stúdiója tagjainak tárlata mellett pályakezdő cseh, lengyel és szlovák fotográfusok válogatott alkotásaiból nyílik kiállítás a VAM Design Centerben.

Szintén ehhez a tárlathoz kapcsolódik a Magyar Fotóművészek Szövetsége senior alkotóinak tárlata és az MTI Archívumából válogatott, korábban ki nem állított képekből rendezett kiállítása, így egy helyszínen összesen hat kiállítás látható a november 5-én nyíló központi helyszínen.

Az elmúlt napokban több kiállítás is nyílt, ami már a Fotóhónap eseményeihez kapcsolódik, többek közt a Mai Manó Ház Camera Obscura című tárlata, Az év természetfotósa kiállítás a Természettudományi Múzeumban, vagy az André Kertész-ösztöndíjasok munkáiból nyílt vándortárlat a Balassi Galériában.

Ugyancsak a Fotóhónaphoz köthető a jövő héten nyíló új tárlatok közül Étienne Sved magyar származású, Franciaországban letelepedett fotóművész retrospektív kiállítása a Budapest Galériában, A tudomány képei - a képek tudománya elnevezésű tárlat, amely tudósok és művészek által készített fotókból válogat az A22 Galériában, valamint Thomas Ruff német fotográfus decemberben nyíló visszatekintő kiállítása, ami a Műcsarnokban lesz látható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×