Infostart.hu
eur:
391.37
usd:
340.74
bux:
121032.33
2026. március 16. hétfő Henrietta

Picassót is lehagyta a művészet milliomos fenegyereke

Pablo Picassót letaszítva a trónról immár Damien Hirst, a brit művészet fenegyereke a rekorder az egy árverésen legnagyobb összértékben eladott alkotások tekintetében.

A Sotheby's hétfői aukcióján a brit művész 54 alkotása kelt el, összesen 70,5 millió fontért, ami a várakozásokat, és a korábbi, Pablo Picasso nevéhez fűződő rekordot is meghaladta. A spanyol festő 88 alkotását 1993-ban összesen 20 millió dollárért értékesítették.

Az aukciósház korábban úgy becsülte, hogy a két nap alatt legfeljebb 65 millió fontot (82 millió eurót) hoznak az árverések, ám ez már az első napon teljesült.

A 43 éves brit művész, Damien Hirst több neves alkotása is kalapács alá került. A formaldehidben úszó borjú, amelynek patáit és szarvait 18 karátos arannyal vonta be, 10,3 millió fontért kelt el, noha azt várták, hogy 12 millió font körül talál gazdára. Felülmúlta a terveket a formaldehidben elhelyezett tigriscápa, amelyért 6 millió font helyett végül 9,56 millió fontot fizetett a vevő.

Kedden bocsátják árverésre a formaldehidben úszó zebrát, amely a Hihetetlen utazás címet viseli, illetve Az Álom nevet viselő, hasonlóképpen "tartósított" csikót, az aukciósház 2-3 millió fontos bevételt remél a művészeti alkotásokért.

"A művészet piaca nagyobb, mint azt bárki gondolta. Szeretem a művészetet, és az aukció bebizonyította, hogy nem vagyok egyedül" - mondta a brit művész, aki személyesen nem jelent meg az árverésen.

Hirst az egyik legismertebb kortárs képzőművész, aki a kilencvenes évek elején provokatív alkotásaival tört be a köztudatba. Művei között szerepel gyémántokkal kirakott koponya, amelyért ötvenmillió fontot fizetett egy befektetői csoport. Tavaly 9,65 millió fontért adtak el Hirst egyik gyógyszeres szekrényét, amelyben 6136, egyenként kifestett pirula van.

Hanganyag: Sárközi Mátyás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Irán válaszcsapása mindent megváltoztathat

Szakértő: Irán válaszcsapása mindent megváltoztathat

Több mint két hete kezdett katonai akciót Irán ellen az Egyesült Államok és Izrael, az éjjel pedig újabb támadássorozat zajlott a térségben. Az amerikai elnök többször jelezte, hogy hamarosan lezárulhat a konfliktus. Szalai Mátét, a Clingendael Intézet kutatóját kérdeztük ennek esélyéről.

Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Ismét vita alakult ki a Fidesz és a Tisza Párt között annak kapcsán, hogy március 15-én a kormánypárti Békemeneten, vagy a Tisza által szervezett Nemzeti meneten vettek-e részt többen. A „számháború” jelentőségéről Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Mozgolódás indult a Hormuzi-szoroson – Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Mozgolódás indult a Hormuzi-szoroson – Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

A részvénypiaci hangulatot ma is az iráni háború friss fejleményei alakítják elsősorban. Az európai tőzsdéken sokáig nem voltak markáns elmozdulások, délután aztán kilőttek a piacok, miután kiderült, hogy egyre több olajszállító tankerhajó tudott sikeresen átkelni a Hormuzi-szoroson. Tovább javította a hangulatot - és egyben az olajárak esését okozta -, hogy Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter közölte: átengedik a szoroson az iráni olajszállító egységeket. Amerikában szintén emelkednek a tőzsdék, egyedi sztorikból sincs hiány, a Meta árfolyama kilőtt egy hétvégi pletyka miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×