Infostart.hu
eur:
393.11
usd:
343.48
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta

Egyházi és rockzene a Református Zenei Fesztiválon

A hétvégén megrendezendő V. Református Zenei Fesztivál hagyományokat ápol és újdonságokkal is bír - mondta az InfoRádiónak Böszörményi Gergely, a fesztivál szervezője.

Június 6-án, 7-én és 8-án rendezik meg az idén az V. Református Zenei Fesztivál, melynek fő helyszíne a Bakáts tér lesz - mondta az InfoRádiónak Böszörményi Gergely szervező.

A háromnapos fesztivál a hagyományápolásról szól, így az egyházi zene lesz az alapja. Péntek este mécsesmenetre és zsoltáréneklésre kerül sor, szombaton pedig a Salétrom utcai templomban ünnepi istentisztelet keretében és koncerttel emlékeznek meg a 200 éve született Török Pál püspökre.

Ahogy az a nagy zenei fesztiváloknál lenni szokott, lesznek kiegészítő programok is, amik már nem egyházi zenei művekből állnak: több zenekar is koncertezik a Bakáts téri katolikus templomban délutánonként, míg a tér nagyszínpadán pop-rock együttesek lépnek fel este 7-től 10 óráig.

Böszörményi Gergely hangsúlyozta, hogy idén három fesztivál van együtt: a református zenei fesztiválon kívül a 79. Ünnepi Könyvhét és a kézműves munkákat felvonultató Papírvarázs fesztivált is megrendezik.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. március 15. 21:18
2026. március 15. 13:45
×
×