Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Ebből baj lehet: Mohamedet is lefejezik az operában

Szigorúan ellenőrzik a Deutsche Oper látogatóit: attól tartanak, a muzulmánok megtorolják, hogy Mozart operájának feldolgozásában "lefejezik" Mohamedet.

Mozart Idomeneójának mostani, berlini bemutatójának egyik központi figurája az iszlám vallás alapítójának, Mohamednek lefejezett figurája, de az előadás során Jézus, Buddha és Poszeidón, a görögök tengeristene is "elveszti a fejét".

A rendező a lefejezéses jelenetet tiltakozásnak szánta a szervezett egyházak és vezetőik ellen.

A probléma az, hogy az iszlám tiltja Mohamed ábrázolását. Emlékezetes, hogy tavaly egy dán újságban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt erőszakos tiltakozásokra került sor a muzulmán országokban.

Zaklatott készülődés

Az eredeti bemutatót novemberre tervezték, rendőri tanácsra azonban a berlini operaház elhalasztotta a premiert.

A döntést egyes muzulmán vezetők üdvözölték, a török közösség vezetője azonban úgy értékelte: ez visszalépés a középkorba.

Néhány hete, az egyik próbán egyébként már lába is kelt a kellékeknek, köztük Mohamed fejének.

Az operaház azonban most már ragaszkodik hozzá, hogy bemutassák a darabot, akkor is, ha szigorú biztonsági ellenőrzést kell bevezetni.

A rendőrség szóvivője elmondta: járőröket küldenek majd a környékre, és minden eshetőségre felkészültek.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×