eur:
399.1
usd:
369.12
bux:
91632.37
2025. március 25. kedd Irén, Írisz
Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

Óriásrepülőtér épül Varsó szomszédságában

Felépítenék 2031-re azon nemzetközi óriásrepülőteret Varsó és Lódz város között, amelyet az előző kormány stratégiai beruházásként vett tervbe - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Az új repülőtér mellett fejlesztik a már meglévő regionális reptereket, bővítik az autópálya-hálózatot és fejlesztik a vonatközlekedést. Az évi 36 millió utast kiszolgáló repülőtér Európa egyik legkorszerűbb repülőtere lesz - mondta Tusk.

A kormányfő szerdai bejelentését az előző kormány által 2017-ben elindított projekt több hónapos átvizsgálása előzte meg.

Az eredeti tervhez képest a fő különbség az, hogy a jelenlegi stratégia "az egész országot öleli át (.), figyelembe veszi a regionális, vidéki Lengyelországot is" - magyarázta. Hozzátette, hogy a bővülő infrastrukturális összeköttetéseknek köszönhetően Lengyelország rövidesen "egyetlen nagy megapolisszá válik". Egyúttal azzal vádolta meg az előző kormányt, hogy nem kezelte kompetens módon a projektet, amelybe közlése szerint eddig 2,7 milliárd zlotyt (248 milliárd forint) fektettek be.

A miniszterelnök bejelentette:

kormánya támogatni fogja a több lengyelországi nagyvárosban már működő regionális repülőtér fejlesztését is, korszerűsítik elsősorban a varsói Chopin repülőteret és a főváros melletti Modlinban működő, fapados légitársaságok által használt repülőteret.

A terv fontos elemének Tusk a lengyel állami légitársaság fejlesztését nevezte, bejelentése szerint 2032-ig több mint 135 repülőgépre bővítenék a LOT állományát.

A projekt keretében létesítendő, óránkénti 300-320 kilométeres sebességgel közlekedő gyorsvasút összeköti a lengyel fővárost és Lódz városát, Varsóból több nagyvárosba, köztük Poznanba, Wroclawba, Gdanskba, Katowicébe és Krakkóba 100 percen belül lehet majd átutazni - ígérte Tusk.

Bejelentette

az A2-es autópálya kiszélesítését is a Varsó és Lódz közötti szakaszon.

A sajtókonferencián szintén felszólaló Maciej Lasek, a központi repülőtér ügyeiért felelős kormánymegbízott elmondta: a projekt költségeit 2032-ig 131 milliárd zlotyra (12 ezer milliárd forint) becsülik, ebből a repülőtér 42,7 milliárd zlotyt, a Varsót Poznannal és Wroclawval összekötő gyorsvasút pedig mintegy 80 milliárd zlotyt vesz igénybe.

A beruházást kincstári értékpapírok kibocsátásából tervezik fedezni (57 milliárd zloty), de számítanak hitelekre, valamint az európai uniós eszközök felhasználására is - mondta el Lasek. Kisebb, 8 milliárd zlotyt értékű részesedés pedig egy magánberuházóé lenne - tette hozzá.

Az előző kormány tervei szerint az óriásrepülőtér 2028-ra épült volna fel. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerdai sajtóértekezletén kijelentette: az eredeti projektet most úgy módosították, hogy "ne jelentsen fenyegetést a németek és az osztrákok számára". Donald Tusk kormánya 3-4 éves csúszást okozott a terv megvalósításában, ez a konkurenciának kedvez - ítélte meg Morawiecki.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Elemzők az Arénában: a miniszterelnök már ismertette a 2026-os győzelmi tervét

Elemzők az Arénában: a miniszterelnök már ismertette a 2026-os győzelmi tervét

A 2026-os választások után megalakuló Országgyűlés összetételéről, Orbán Viktor évértékelő beszédéről, a DK és a Tisza Párt harcáról és az újpoesti időközi választás tanulságairól is beszélt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.

Kamatdöntés – Íme Varga Mihály első magyarázata

Kamatdöntő ülést tartott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezt követően az új jegybankelnök, Varga Mihály tartott sajtótájékoztatót. Nem tér vissza a toleranciasávba az infláció idén, jövőre viszont - a jegybanki jóslat szerint - igen. Részletesen válaszolt az ÁSZ-vizsgálattal kapcsolatos kérdésekre is, és az árrésstopról, annak hatásairól is beszélt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.25. kedd, 18:00
Koltay András
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
Csattanós választ adott az OTP azoknak, akik a bankfiókok eltűnése miatt aggódnak

Csattanós választ adott az OTP azoknak, akik a bankfiókok eltűnése miatt aggódnak

Nem lett igazuk azoknak, akik tíz-húsz éve még temették a bankfiókokat. A fiók nem vész el, csak átalakul: a rutintranzakciók lebonyolítása helyett egyre inkább a tanácsadás, az ügyfelek pénzügyi és digitális edukációja a bankfiókok feladata. Éppen ezért nem kell arra számítani, hogy például az OTP Bank leépítse fiókhálózatát - hangzott el a társaság sajtóeseményén, amelyen sok érdekességet elmondtak a bank vezetői nemcsak a fiókokról, hanem az ATM-használatról is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×