Infostart.hu
eur:
385.93
usd:
331.28
bux:
118959.04
2026. január 14. szerda Bódog
Newborn baby boy sleeping in his crib, his mothers hand holding his little hand.
Nyitókép: mmpile/Getty Images

Csökkent a születésszám, mégis nőtt Németország lakossága

Az ok a bevándorlás, ami a múlt évben jelentősen csökkent ugyan, de továbbra is magas maradt. Németország lakossága 2023-ban 84,7 millió volt, mintegy 300 ezerrel több, mint a megelőző évben.

A 300 ezres gyarapodás a 2012 és 2021 közötti évek növekedési átlagának felel meg, ugyanakkor lényegesen alacsonyabb, mint a 2022-es változás, akkor ugyanis a német lakosság száma 1,1 millióval nőtt a megelőző évhez képest – derül ki a wiesbadeni statisztikai hivatal 2023-as jelentéséből.

A szövetségi statisztikai hivatal szerint az 1990 végén bekövetkezett német újraegyesítés óta minden évben, így 2023-ban is "negatív" volt a születések és a halálozások mérlege, azaz a korábbi esztendőkhöz hasonlóan az elmúlt évben is többen haltak meg, mind amennyien születtek. A statisztikusok szerint a múlt évben a születések száma mintegy hét százalékkal, szám szerint 680-700 ezerre csökkent. Az elhunytak száma 1,02 millió volt, ami körülbelül 4 százalékos csökkenést jelentett a 2022-es hasonló adatokhoz viszonyítva.

A hivatal adatai szerint 2023-ban a halálozások száma 320 ezerrel haladta meg a születésekét, ami nagyjából megfelel az előző évi szintnek.

A különbség ugyanakkor a születések rovására lényegesen magasabb, mint az 1991-tól 2021-ig tartó harminc évben.

A hivatal szerint a lakosság számának csekély növekedése a bevándorlás következménye. A "nettó bevándorlást" tavaly 680-710 ezer főre becsülték, ami lényegesem kevesebb volt a 2015-ös 1,14 millióhoz és még inkább a 2022-es 1,46 milliós növekedéshez viszonyítva. A nettó bevándorlás adatai tükrözik, hogy az adott időszakban érkező menekültek közül hányan maradtak az országban.

2015-ben az akkori Merkel-kormányzat a befogadást támogató általános menekültpolitikája, 2022-ben pedig elsősorban az ukrán menekültek befogadása volt a magas számok fő oka.

A nettó bevándorlás ugyanakkor 2023-ban megközelítette azt a szintet, amelyet 1991-ben, illetve 1992-ben mértek. Azokban az években magas volt a korábbi Szovjetunióból hazatelepülők száma, mint ahogy sokan érkeztek a volt Jugoszláviából is. Mindent "be- illetve leszámítva" a weisbadeni hivatal szerint Németország lakossága tavaly 84,7 millió volt, ami 0,3 milliós növekedést jelent a 2022-es lakosságszámhoz képest.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×