Infostart.hu
eur:
356.79
usd:
311.99
bux:
142437.81
2026. július 10. péntek Amália
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megbízott elnöke és parlamenti listavezetője aláírja a választói névjegyzéket az előrehozott szerbiai választásokon Szabadkán, a 13-as szavazóhelyen, a Sétaerdei Helyi Közösség épületében 2023. december 17-én. Szerbiában előrehozott parlamenti és vajdasági tartományi választást, 65 helyen pedig előrehozott önkormányzati választást is tartanak ezen a napon.
Nyitókép: MTI/Molnár Edvárd

Duplán "bronzérmes" lett a magyar párt az előre hozott szerbiai választásokon

Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött - hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.

Kiemelte: a párt célja az volt, hogy megtartsa az önálló képviselőcsoportját a belgrádi parlamentben - amihez öt képviselő kell -, ezt a célt pedig minden előzetes eredmény szerint elérte.

Rámutatott, hogy a VMSZ egy nehéz időszakot, a pártelnök, Pásztor István halálát követően is meg tudta tartani az erejét. Mint mondta, sokan arra számítottak, hogy egy ilyen tragédiát követően szétmorzsolódik a párt, azonban nem ez történt, a párt egységes és erős maradt, a vajdasági magyarok támogatták a pártot.

Szerbiában az előre hozott parlamenti választás mellett vajdasági tartományi választást is tartottak. A vajdasági tartományban a VMSZ-nek a harmadik legnagyobb a képviselőcsoportja, ezzel megelőzve több szerb pártot is.

A Vajdasági Magyar Szövetséget csak a Szerb Haladó Párt listája és a Szerbia az erőszak ellen nevű ellenzéki lista előzte meg.

Pásztor Bálint megköszönte a magyar kormánynak, illetve a Fidesznek azt a támogatást, amelyet a kampány során nyújtott a VMSZ-nek. A megbízott pártelnök a támogatóknak és az aktivistáknak is köszönetet mondott azért, hogy a VMSZ a segítségükkel meg tudta tartani politikai erejét.

A Vajdasági Magyar Szövetség 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: az új fővárosi parkolási szabályok visszavethetik az elektromos autózást

Szakértő: az új fővárosi parkolási szabályok visszavethetik az elektromos autózást

A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület azt szorgalmazza, hogy a két tonna súly feletti, tisztán elektromos gépjárművekre ne vonatkozzon a dupla parkolási díjtétel a fővárosban, hanem a saját tömegtől függetlenül a normál díjszabás érvényesüljön. Az egyesület elnöke, Marsi Norbert az InfoRádióban elmondta: a tervezett rendelet hatályba lépését követően lassulhat az elektromos alapú közlekedésre történő átállás Budapesten és Pest megyében.

Nagyot szólt Erdogan ajándéka – hatástalanítani kellett

Pisztollyal a poggyászában térhet majd haza Törökországból Magyar Péter, ugyanis az ankarai NATO-csúcson részt vevő összes tagállami vezető egy ritka, névre szóló Magnum pisztolyt kapott ajándékba a török elnöktől.
inforadio
ARÉNA
2026.07.10. péntek, 18:00
Vinkó József
a Magyar Konyha főszerkesztője
Milliók kerültek bajba Oroszországban, hatalmas ajándékhoz jutott Ukrajna - Háborús híreink pénteken

Milliók kerültek bajba Oroszországban, hatalmas ajándékhoz jutott Ukrajna - Háborús híreink pénteken

Nyugati források szerint Ukrajna dróntámadásai olyan komoly károkat okoztak az orosz energetikai hálózatban, hogy a Sberbank már olyan applikációt fejleszt, ami megmutatja, egyáltalán hol lehet tankolni. Egyes hírek szerint az orosz finomítók negyven százaléka is kieshetett a működésből. Kijev számára az ankarai NATO-csúcs jó híreket hozott: a folyamatosa viták elllenére folytatódnak a tárgyalások a lengyel Mig-29-es vadászgépek beszerzéséről, Trump pedig úgy tűnik, nem csak a Patriot PAC-3 licencét adta oda Zelenszkijnek, hanem egy rakétaszállítmányt is beígért. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×