eur:
393.83
usd:
365.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
A drónfelvételen helybeliek áldozatok után kutatnak épülettörmelék közt az észak-szíriai Idlíb kormányzóságbeli Haremben 2023. február 6-án, miután hajnalban több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét. A legnagyobb, 7,8-as magnitúdójú rengés epicentrumát a dél-törökországi Gaziantepnél mérték. Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet (EMSC) újabb, 7,7-es magnitúdójú földrengést észlelt Törökország középső részén magyar idő szerint fél 12-kor. Szíriában eddig több mint 380 halottról és csaknem ezer sérültről tudnak, az áldozatok száma folyamatosan növekszik.
Nyitókép: MTI/AP

Sayfo Omar: Szíria a nyugat számára felfoghatatlan módon viseli a helyzetet

Kilátástalan a helyzet a földrengés sújtotta Szíriában. Több európai ország mellett Szaúd-Arábia, Katar és az Emirátusok is küld segélyeket, az adományok érkeznek is, de kevesebb, mint a török területekre. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint kérdés az is, hogy a más-más politikai erők által ellenőrzött területeken hogyan érnek célba a szállítmányok.

Szíria földrengés által sújtott területe politikailag három részre oszlik: az egyiket a kormányerők uralják, a másikat iszlamista ellenzékek, míg a harmadikat a török hadsereg, illetve az ahhoz lojális szíriai milíciák. Ez azonban nagyban megnehezíti a segélyszállítmányok célba érését is – hívta fel a figyelmet a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

Például a kormányerők segélyügyben kizárólag a saját partnereikre számíthatnak, elsősorban Oroszországra, Iránra és egyes arab országokra, amelyek már rendezték kapcsolatukat Szíriával, továbbá egyes nemzetközi szervezetekre. Részint hasonló a helyzet az Ankara által ellenőrzött területeken: Törökország felől ugyan érkezhetnek segélyszállítmányok, a mostani helyzetben viszont – török szempontból – sokadlagossá vált, hogy mennyire kerül megsegítésre a térség – magyarázta Sayfo Omar. Emlékeztetett, Törökországban májusban választások következnek és a kormány megítélése szempontjából nagyon felértékelődik, hogy milyen módon tudja elsősorban a saját területén kezelni a katasztrófa következményeit. 1999-ben, amikor hasonló erősségű rengés rázta meg Törökországot, részlegesen a katasztrófára való rossz reagálásnak volt köszönhető, hogy az akkori kormányzat elveszítette a választásokat három évvel később, az azóta is uralkodó AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) javára – tette hozzá a szakértő.

Az iszlamista erők által uralt Idlib tartományban szintén problémás a helyzet, miután a területet a szíriai al-Kaida utódszervezete, az úgynevezett Jabhat Fateh Al-Sham milicia uralja, amit számos nemzetközi szerv lényegében terrorszervezetként tart számon, így a segélyek is csak korlátozottan tudnak átjutni. Miután itt gyakorlatilag csak a Fehér Sisakosok néven emlegetett segélyszervezet aktí – amit a szíriai kormányzat amúgy terrorszervezetként tart számon –, kijelenthető, hogy magára van hagyva a terület. Itt egyébként egyébként 1,7 millió ember él rossz szerkezettel készült épületekben, amik vélhetően most kifejezetten nagy kárt szenvedtek a rengésben – emelte ki Sayfo Omar.

Bár meglehetősen kevés hír érkezik Szíriából, de arról azért többen is beszámoltak, hogy például nincsen üzemanyag, nincsenek gépek, és puszta kézzel keresik a túlélőket a romok alatt, akiknek így sokkal kevesebb esélye van, mint a törökországi áldozatoknak.

A Migrációkutató Intézet vezető kutatója megjegyezte: a szíriai társadalmat nem a semmiből érte a mostani tragédia, hiszen 2011 óta háború dúl az országban, vagyis az emberek a pusztításhoz, a halálhoz hozzászoktak valamilyen módon.

A szíriai társadalomban az elmúlt évtizedben kialakult fatalizmus most is működik

– fogalmazott Sayfo Omar. Természetesen próbálják menteni a hozzátartozóikat, a károkat kompenzálni, de a mostani helyzetet egy nyugati ember fejével érthetetlen módon viselik, szenvedik el.

A kutató meglátása szerint mindenképpen több emberáldozattal fog járni a mostani katasztrófa, mint amennyire "ideális" esetben számítani kellene, hiszen Szíriában is rengetegen rekedtek a romok alatt, de az ő mentésük nem a megfelelő ütemben zajlik.

Az ország amúgy is nagyon rossz állapotban van, a lakosság 90 százaléka a létminimum alatt él. Egy közalkalmazotti fizetés huszonötszörösére van szükség ahhoz, hogy egy négytagú család meg tudjon élni egy hónapban, és vannak olyan területek, ahol napi két-három órán át van csak áramellátás.

„Szíria kilátástalan helyzetben van, gazdaságilag legalábbis, és ez a mostani katasztrófa tovább rontotta a helyzetet.

És akkor még nem beszéltünk az ország északi részéről, ahol az emberek több mint 90 százalékban a külföldi segélyekből élnek” – zárta gondolatait a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×