Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.82
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt elnöke egy rendezvényen beszél a szicíliai Cataniában 2020. október 2-án. Salvini előzetes bírósági tárgyalása október 3-án kezdődik Cataniában, mert tavaly nyáron, még belügyminiszterként nem engedte partra szállni a Gregoretti olasz katonai hajóval érkező migránsokat.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Orietta Scardino

Vádat emeltek Matteo Salvini ellen

A volt olasz miniszterelnök bűnözőnek és az emberkereskedők cinkosának nevezte Carola Racketét, a Sea-Watch 3 civil hajó kapitányát.

Rágalmazás miatt újabb bírósági eljárás indul Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter ellen – írta az olasz sajtó. A politikus bűnözőnek és az emberkereskedők cinkosának nevezte Carola Racketét, a Sea-Watch 3 civil hajó kapitányát, aki engedély nélkül kötött ki az olasz partokon illegális bevándorlókkal a jármű fedélzetén.

Giancarlo Serafini milánói ügyész jelentette be, hogy vádat emelt Matteo Salvini ellen. Hangoztatta, hogy mivel legfeljebb négy év szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményről van szó, nincsen szükség előzetes bírósági meghallgatásra.

A vádemelés Carola Rackete feljelentésén alapul.

A Földközi-tengeren dolgozó Sea-Watch német civil szervezet aktivistája szerint a volt belügyminiszter rágalmazta őt.

A Sea-Watch 3 holland felségjelzésű hajó kapitányaként Carola Rackete 2019. június 14-én érkezett olasz vizekre több mint ötven illegális bevándorlóval a jármű fedélzetén. A hajó nem kapott kikötési engedélyt, de tíz ember, köztük gyerekek, betegek, várandós nők partra szállhattak. A tiltás ellenére Rackete június 29-én a hajót Lampedusára irányította. A sziget kikötőjébe érkezve nekihajtott az olasz pénzügyőrség hajójának, amelyet a móló falához szorított. Carola Racketét őrizetbe vették illegális bevándorlás pártolása és olasz hadihajó elleni támadás miatt, de az illetékes szicíliai bíróság elvetette a vele szembeni vádakat. Rackete és a Sea-Watch 2019 szeptemberében tett feljelentést, rágalmazással és "gyűlölethadjárattal" vádolva a történtek idején belügyminiszter Matteo Salvinit.

Matteo Salvini akkori és későbbi kijelentéseiben Carola Racketét törvényszegőnek, bűnözőnek, elkényeztetett gazdag kislánynak, az emberkereskedők cinkosának nevezte, aki olasz katonák életére tört.

"Számomra kitüntetés, hogy egy német kommunista, migránsok taxiztatója vádol engem, aki meglékelte a pénzügyőrség hajóját!" – hangoztatta Salvini 2019 szeptemberében.

A jelenleg ellenzékben lévő jobboldali Liga párt vezetője most úgy nyilatkozott, "miközben olaszok milliói élnek nehézségben, bizonytalanságban, félelemben az egészségügyi és gazdasági válság miatt, egyesek velem szembeni perekkel töltik az időt".

Matteo Salvini ellen két előzetes bírósági eljárás van folyamatban a Gregoretti olasz katonai hajó, valamint a spanyol civil hajó Open Arms ügyében, amelyek automatikus kikötését a politikus belügyminiszterként szintén 2019 nyarán tiltotta meg.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×