Infostart.hu
eur:
383.9
usd:
333.09
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára nagy hatótávolságú tüzérségi hadgyakorlatot kísér figyelemmel egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen 2020. március 2-án. A fegyverteszt során kilőtt lövedékek közül több a Japán-tengerbe csapódott. A kommunista állam 2019-ben 13 alkalommal végzett próbaindítást rakétákkal.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Megoperálhatták Kim Dzsong Unt

Műtéten esett át Kim Dzsong Un az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint.

A CNN hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "komoly veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után, és az Egyesült Államokban vizsgálják az ezzel kapcsolatos hírszerzési információkat. Hivatalos forrásból ezeket a híreket nem erősítették meg sem Washingtonban, sem Szöulban.

A CNN-en röviddel az után jelent meg a hír Kim állítólagosan aggasztó egészségi állapotáról, hogy a jórészt Észak-Koreából megszökött személyek által működtetett Daily NK című dél-koreai honlap meg nem nevezett észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte, hogy Kim Dzsong Un április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban.

Hivatalos forrásból sem Washingtonban, sem Szöulban nem erősítették meg a sajtóban megjelent híreket. A dél-koreai elnöki hivatal közleményben reagált rájuk. "Semmivel sem tudjuk megerősíteni ezt, és nem tapasztaltuk semmi szokatlant Észak-Koreában" - közölte Kang Min Szok, az elnöki hivatal szóvivője.

A Yonhap hírügynökség megszólaltatott egy névtelenül nyilatkozó szöuli kormányilletékest, aki ugyancsak azt mondta, hogy nem észletek lényeges, Kim egészségi állapotának romlására utaló jeleket.

A Kim Dzsong Un egészségi állapotával kapcsolatos találgatások az után kaptak lábra, hogy

nem jelent meg április 15-én a nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen.

Az észak-koreai kommunista állam alapítójának, Kim Ir Szennek a születésnapja Észak-Koreában a legnagyobb ünnep, bár az idén, vélhetően az új típusú koronavírus-járvány miatt, nagyobb ünnepségek nélkül zajlott le a megemlékezés.

A legifjabb Kim 2012-es hatalomra lépése óta minden évben ellátogatott az ünnepség napján a Kumszuszan-emlékpalotába, amely egyúttal apja, Kim Dzsong Il mauzóleumaként is szolgál. Elemzők úgy vélik, az idei látogatás a járvány miatt maradhatott el, amely már több mint 130 ezer halálos áldozatot szedett világszerte.

Noha Észak-Korea eddig hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzést sem erősített meg,

számos külföldi megfigyelő arra gyanakszik, hogy a phenjani vezetés eltussol egy már kirobbant járványt.

Kim Ir Szen születésnapját gyakran hatalmas, új fegyvereket bemutató katonai díszfelvonulásokkal, valamint különböző kulturális és sporteseményekkel ünnepelik. Idén az észak-koreai állampárt lapja, a Rodong Szinmun egy sor cikkben éltette a néhai vezért, de arról nem számolt be, hogy országszerte tömeges megemlékezéseket tartottak volna az évforduló alkalmából, és nagy tömegeket megmozgató kulturális és sporteseményekről sem érkezett jelentés.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.

Húsvéthétfő – egy nap életigenlésről, vízről, haddelhaddról, termékensyégről és egy nagy félreértésről

Immár kilenc éve, hogy négy nap most egyben munkaszünet a nagypéntek piros betűs ünneppé tétele által, de a „kötelező pihenésnél” természetesen ez az ünnep is több, igaz, a „vallás” húsvétja után a hétfő már „a népé”. 1936-ban is az volt, a Kádár-korszakban is, hivatalos, törvény általi munkaszüneti nappá viszont mindössze az ezredforduló tája óta vált húsvéthétfőn. Úgyhogy adunk is rá néhány tippet, miután jól kilocsolkodtuk magunkat!
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. április 6. 07:40
×
×