Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: pixabay

A szülők nem örülnek a dán iskolák megnyitásának

A koronavírus-járvány miatt elrendelt egy hónapos kényszerszünet után ismét megnyitott néhány iskola Dániában.

Az oktatás - szigorú biztonsági előírások mellett - csak az ország településeinek mintegy felében, illetve a koppenhágai intézmények 35 százalékában kezdődött újra. A többi iskola úgy ítélte meg, még egy kis időre van szüksége ahhoz, hogy a továbbra is hatályban maradó egészségbiztonsági előírásokhoz igazodva újra meg tudják kezdeni a tanítást. A dán hatóságok rendelkezése szerint április 20-tól már valamennyi iskolának újra fogadnia kell a gyerekeket.

Dánia Európában az első ország, amely újra megnyit bölcsődéket, óvodákat és általános iskolákat a járvány miatt március 12-én bevezetett lezárás után.

Április elején jelentették be, hogy feloldják az oktatási intézmények zárlatát, azzal a feltétellel, ha a bejárók továbbra is tartják egymástól a kellő távolságot és rendszeresen mosnak kezet. Az iskoláknak úgy kell átalakítaniuk a tantermeket, hogy a padok között kétméteres távolság legyen, a szünetekre pedig csak kis csoportokban engedhetik ki a gyerekeket. Az udvarokra jelzéseket festenek fel, amelyek mutatják a gyerekeknek, mekkora távolságot kell tartaniuk egymás között.

Sok dán szülő aggodalommal fogadta az iskolák megnyitását, és az azt ellenző, "Az én gyerekem nem kísérleti nyúl" című petíciót keddig 18 ezren írták alá. A tiltakozók félelme szerint a gyerekek akár tünetmentesen is terjeszthetik a vírust. Az egyik koppenhágai iskola igazgatója elmondta, hogy sok szülő az iskolák újranyitása ellenére is otthon fogja tartani a gyerekét.

A középiskolákban és a főiskolákon folytatódik a távoktatás, és az intézményeket május 10-től lehet ismét látogatni.

Dániában csaknem 6700 koronavírus-fertőzést jegyeztek fel a járvány kezdete óta, és a vírus okozta Covid-19 betegségbe 299 ember halt bele.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

Az ukrán jelentések szerint a hétvége folyamán a megszállt Krím-félszigettől és Donyecktől kezdve Tatárföldig támadták az orosz energetikai infrastruktúrát. Moszkva a drónokra Odessza elleni légicsapásokkal válaszolt. Mostanra kezd nagyon valószínűvé válni, hogy Észak-Korea több tízezer (Kijev szerint ötvenezer) katonát dobott át Moszkvának, de keringenek hírek arról is, hogy Irán felpörgetheti az oroszoknak nyújtott segítséget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×