eur:
393.5
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay.com

Kilőtték a gyermekotthont kifosztó hárommázsás medvét

A Szent Anna vadásztársulat szakemberei szerda este Tusnádfürdő határában kilőtték a városba bejáró egyik veszélyes medvét.

Rafain Zoltán elmondta, hogy azt a mintegy 5-6 éves, körülbelül 300 kilogrammos hím medvét sikerült kilőniük, amelyik tíz nappal ezelőtt kirámolta a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonának az egyik hűtőszekrényét. Egy héten át figyelték a fényképek alapján azonosított állat mozgását, útvonalait, és szerda este, mintegy 300 méterre a fürdőváros határától sikerült lelőni a ragadozót.

A vadásztársulat elnöke megjegyezte,

az elkövetkező napokban remélhetőleg azt a másik magányos medvét is sikerül puskavégre kapni,

amelynek a kilövéséhez hozzájárult a Környezetvédelmi Minisztérium. Ez az állat tusnádfürdői gazdaságokba tört be, háziállatokat, kutyákat pusztított el.

Rafain Zoltán hangsúlyozta: továbbra sem tekintik feladatuknak annak a négy anyamedvének és kilenc bocsnak az áttelepítését, amelyhez a környezetvédelmi tárca szintén hozzájárult. Arra a felvetésre, hogy a miniszter bírságot helyezett kilátásba az áttelepítési utasítások végrehajtását elmulasztó vadásztársaságoknak, Rafain kijelentette: semmilyen törvény nem írja elő számukra, hogy áttelepítésekkel foglalkozzanak. Mint mondta, ehhez altatólövedékes fegyverük és ketrecük sincsen, de nem is értenek ehhez. Azt is megjegyezte:

egyelőre senki nem vállalkozott a tusnádfürdői bocsos anyamedvék elszállítására, de a befogadásukra sem,

pedig a minisztérium valamennyi EU-tagállamnak felajánlotta a medvefölösleget.

Rafain azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a populációszabályozás céljából a bocsos medvék közül is ki kellene lőni néhányat. Mint mondta,

az elmúlt napokban olyan anyamedvét is láttak, amely öt boccsal sétált.

Szerinte ez ellentmond mindannak, ami a szakirodalomban szerepel, mert egy-egy anyamedve öt bocsot sem szokott a világra hozni, más medve bocsait sem szokta befogadni. Ahol ilyen sok a bocs, ott a populáció elkorcsosul.

A vadásztársulat elnöke azt is megjegyezte, hogy a minisztériumon belül a biodiverzitási osztály foglalkozik a medvekérdéssel, de nem méri fel, hogy a medvék túlszaporodása éppen a biodiverzitást veszélyezteti.

Szerinte a Tusnádfürdő körüli erdőkben a medvék túlszaporodása miatt csökkent az egyéb vadak száma.

A Környezetvédelmi Minisztérium azután járult hozzá a tusnádfürdőre bejáró medvék kilövéséhez, illetve áttelepítéséhez, hogy július közepe óta négy embert sebesített meg a medve a fürdővárosban.

Romániában azóta sokasodtak meg a medvetámadások, hogy a Ciolos-kormány 2016-ban a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×