Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Drámai drágulás jön a csokoládénál, a szaloncukorárak jelzik is hamarosan

Tavaly ősszel megugrott a kakaóbab ára, és jelenleg is a korábban megszokott négyszeresét kell fizeti érte, és ez hamarosan megjelenik a boltokba kerülő termékek árában is.

Az elmúlt év nemzetközi folyamatai miatt nehezen kiszámítható a kakaóbab és így a csokoládé ára – hívta fel a figyelmet a Magyar Édességgyártók Szövetsége elnöke egy internetes szakmai sajtóbeszélgetésen.

Korábban ugyanis 1000-2000 dollár közötti szinten mozgott a kakaóbab tonnánkénti ára, majd tavaly ősztől „horrorisztikus” drágulás kezdődöt, egészen 10 000-ig emelkedett, majd visszament 6000-ig, most pedig megint 8000 körül alakul, ami minimum négyszerese annak az árnak, ami elmúlt sok évben volt tapasztalható – fogalmazott Sánta Sándor.

Kitért arra is, hogy miután már elkezdődött a szaloncukorgyártás szezonja – jelentős mennyiséget kell legyártani, több műszakban folyik a munka –, így a cégeknek már ezen a magas kakaóáron előállított kakaómasszából, -vajból, -porból kell dolgozniuk. Ezért a szövetségnél is kíváncsian várják, hogy milyen polci árakkal jelentkeznek majd ősszel az egyes versenytársak.

„Mindenféleképpen jelentős drágulásra kell készülni, de bízunk benne, hogy azért ez a folyamat majd valahol megáll"

– tette hozzá.

A kakaópiaci felfordulás okait illetően Bukta Gábor, a Concorde Csoport elemzési üzletágvezetője jelezte: korábban viszonylag kiegyensúlyozott kereslet és kínálat jellemezte a piacot, a kínálatra – amelynek legnagyobb része Közép-Afrikából érkezik (a globális kakaótermesztés legnagyobb szereplői Elefántcsontpart, Ghána, Kamerun, illetve Nigéria) – komoly befolyással bír az időjárási viszonyok megváltozása. Ha az időjárás kedvezőtlenül hat a kakaóbab-termelésre, az árak is tartósan felfelé vehetik az irányt.

Szintén problémát jelent, hogy Afrikában a bányász- és a kakaótermelő területek viszonylag közel helyezkednek el egymáshoz, a termesztők számára viszont „iszonyat” erőfeszítést jelentene a kakaó rekultivációja, ezért inkább felhagynak a termesztéssel, ami tartós ellátási zavar generál a kínálati oldalon – magyarázta.

Bukta Gábor hozzátette: ha a kakaó árindexe esik, akkor az édességgyártók részvénye tartósan is emelkedhet a közeljövőben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×