Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Egy gépkocsivezető a Waberers International Zrt. budapesti telephelyén, ahol ötszáz új kamiont adtak át 2014. március 26-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Indotek érdekeltségébe kerül a Waberer's

A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására – közölték hétfőn.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján a Waberer's közölte, hogy a tranzakció a szokásos versenytilalmi eljárás tárgyát képezi, és várhatóan 2021 első negyedévének végéig zárul le.

A közlemény idézi Erdélyi Barnát, a Waberer's vezérigazgatóját, aki szerint a tranzakcióval elismerik a Waberer's vezető pozícióját, mint stratégiai fontosságú fuvarozási, raktározási és biztosítási szolgáltató Magyarországon és Európában. Egyben várják az Indotek támogatását restrukturálási programjuk befejezésében.

Az Indotek Group közleményében kiemelte: üzleti stratégiájának részét képezi, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt nehéz gazdasági helyzetbe került vállalatokba fektet, tőkehelyzetüket rendezi, átstrukturálja és növekedési pályára állítja, ezzel növelve értéküket.

Az Indotek hosszú távú stratégiai befektetésként tekint az üzletrészre,

de irányító többséget nem kíván szerezni a vállalatban. Az opciós jogot elsősorban iparági tapasztalattal rendelkező szakmai befektetőknek fogja értékesíteni.

A Waberer's vezető szereplője a nemzetközi teherautós szállítási piacnak, és vezető az árufuvarozás és komplex logisztikai szolgáltatások terén Magyarországon, és erős pozícióval bír a magyar kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szegmensben is. Az Indotek Group pedig komoly tapasztalatokkal rendelkezik vállalatok turn-around menedzsmentjében és növekedési pályára állításában, valamint jelentős portfólióval és szakértelemmel a logisztikai ingatlanok terén, így a tranzakció komoly szinergiák kiaknázására teremt lehetőséget a koronavírus-járvány miatt felértékelődött logisztikai szegmensben - áll a közleményben.

Stratégiai célkitűzésük portfóliójuk diverzifikálása - mondta a közlemény szerint Pintyőke Marcell, az Indotek Group marketingvezetője. Az Indotek Group tevékenységének lényege a kockázatok tudatos vállalása és professzionális kezelése, valamint a hosszú távú gondolkodás, amelyek együttesen kiemelkedő megtérülés elérését teszik lehetővé - tette hozzá.

Az Indotek Group jelenleg piacvezető a B és C kategóriás kereskedelmi ingatlanok magyarországi piacán. A mintegy 240 főt foglalkoztató cégcsoport több mint 300 ingatlan felett rendelkezik. A beépített és bérbe adható ingatlanterület nagysága összességében meghaladja az 1,5 millió négyzetmétert, amelyen több mint 2500 bérlő osztozik.

A magyar-amerikai tulajdonban működő Indotek Group legutóbb - májusban - az Appeninn Nyrt.-ben szerzett tulajdonrészt, előtte pedig a Budapesti Gellért szálló megvásárlását jelentette be, a csoport vezérigazgatója és többségi tulajdonosa Jellinek Dániel.

Ugyancsak nemrég megjelent, megerősített sajtóértesülés szerint a csoport szeretné megszerezni a Budapest Airportot is, bár a ferihegyi repülőteret üzemeltető cég tulajdonosai egyelőre azt nyilatkozták, hogy nem kívánnak megválni befektetésüktől.

Az idei második negyedévben 33,1 százalékkal 115,5 millió euróra csökkent a Waberer's International Nyrt. bevétele, rendszeres nettó vesztesége pedig a tavalyi 9,1 millió euróról 14,6 millió euróra nőtt - közölte a cég a (BÉT) honlapján augusztus elején. A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi jelentés szerint a féléves nettó veszteség a tavalyi 13,6 millió euróról 17,2 millió euróra nőtt. A bevétel eközben 354,9 millió euróról 289,3 millió euróra csökkent, 18,5 százalékkal esett vissza.

A visszaesést a Waberer's részben a járvány hatásaival magyarázta. A jelentés szerint Erdélyi Barna vezérigazgató a társaság egyik legnehezebb időszakának nevezte az idei második negyedévet. A korlátozó intézkedések miatt a közúti fuvarozás iránti kereslet már az első negyedév végére 30-40 százalékkal csökkent, és még mindig messze elmarad a válság előtti szintektől - tette hozzá.

A rendkívüli helyzet miatt a Waberer's csökkentette a költségeit, és megváltoztatta az üzleti modelljét a nemzetközi fuvarozásban. A cég menedzsmentje arra számít, hogy a hosszú távú fuvarozás volumene lassan tér csak vissza a válság előtti szintre. A belföldi visszaesés mérsékeltebb volt, de a kereslet itt is visszafogott marad a következő negyedévekben - írták.

A Waberer's International Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Árfolyamuk 1120 forinton zárt pénteken. Egy éven belüli legmagasabb értékük 1360 forint, a legalacsonyabb 562 forint volt.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

2025-ben is kiadta azt a listát a Global Firepower (GFP), melyen a világ országait rangsorolják aszerint, hogy különféle számokban kifejezhető mutatók alapján mennyire rendelkeznek ütőképes haderővel. A lista leglátványosabb változása, hogy Kína immáron holtversenyben van az eddig egyértelmű második helyezett Oroszországgal, az orosz harcjármű-állomány pedig az ukrajnai háború miatt alaposan megcsappant. A listát sok kritika éri amiatt, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a számban nem mérhető tényezőket, melyek akár háborúdöntők is lehetnek, ilyen a technológiai színvonal, a képzettség vagy a parancsnoki lánc szervezettsége, mindenesetre egyfajta érdekességként érdemes lehet végigfutni a GFP új összesítésén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×