Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
324.69
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pixabay.com

A lucfenyőpártiaknak van egy rossz hírünk

Idén akár 30-40 százalékkal is drágulhat a lucfenyő, mivel egy korábbi túltermelést követően 15-20 százalékkal kevesebbet ültettek a termelők – mondta az InfoRádióban Kanász János, a legnagyobb hazai karácsonyfa-előállító település, Surd polgármestere.

Már megkezdődött a településen a földlabdás fenyőfák kiemelése, ezt követően pedig kezdődhet a nordmann fák kivágása, amelyek nem hullajtják le a tűleveleiket – mondta az InfoRádiónak Kanász János. Surd községe körülbelül egymillió fát szállít országszerte az idei karácsony alkalmával, a település 98 százaléka foglalkozik fenyőfával. Mint a polgármester fogalmazott, nem erdőket ültetnek, hanem eladásra szánt karácsonyfákat.

A tavalyihoz hasonló arányban készülnek földlabdás, valamint kivágott fákkal, utóbbiak közül a nordmann a legkeresettebb,

lucból azonban komoly hiány mutatkozik, így az ára jelentősen, 30-40 százalékkal is emelkedhet,

miután néhány évvel ezelőtt túltermelés volt, sok megmaradt, emiatt később kevesebbet ültették ezt a fajtát – magyarázta a polgármester.

A luc termelői méterára 1800-2000 forint körül alakulhat, míg a kereskedő 3000-3500 forintért adhatja már. Vagyis a fenyőfával is úgy vagyunk, mint mindennel – magyarázta a szakember –, hogy aki termel, az alig profitál belőle, aki továbbadja, az viszont bőven. A közvetlen értékesítés jövedelmezőbb, de ezt főként a fiatalabb termelők teszik, akik Budapestre és más nagyvárosokba viszik a fenyőfáikat, és maguk adják el. A nagyobb profit pedig annak ellenére is garantált, hogy egy 15-20 négyzetméteres árusító hely bérlése több százezer forintba kerülhet.

A főként piacokra szállított

földlabdás fák termelői áraik vegyesek,

a lucot például, amit főként az idősebb generáció kedvel, 3500-4000 forintért kínálják, míg ez vágottan 2500-3000-be kerül, a sláger azonban a nordmann ebből a típusból is. Az ezüstfenyőből nagyon keveset szállítanak, pedig van rá kereslet – jegyezte meg Kanász János. A tapasztalatok alapján az mondható, hogy

a legtöbben az 1-1,2, illetve 2-2,5 méteres fákat keresik

A szakember véleménye szerint a Magyarországon megtermelt fák 10 százaléka kerülhet exportra, főként Horvátországba és Szlovákiába. Az idén kivágott mintegy egymillió fa pótlására körülbelül 1,2-1,3 millió fát ültetnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×