Infostart.hu
eur:
385.22
usd:
331.86
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Tagadja az NGM, hogy lenne tanulmány

A Népszabadság szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium 2011-ben mégis készített tanulányt az üzletek vasárnapi bezárásáról. A Matolcsy György vezette tárca több mint tízezer ember munkájának elvesztésével, és majdnem 50 milliárd forintos költségvetési kieséssel számolt a KDNP javaslata nyomán. A minisztérium azt állítja: nincs ilyen tanulmány.

Csak a kormány által beterjesztett törvényjavaslatokhoz kell hatástanulmányt készíteni. Ezt válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium a Portfolio és a Népszabadság érdeklődésére, hogy a vasárnapi boltzárat elrendelő törvényhez miért nem készült ilyen. Amit ugyanis tavaly elfogadtak, azt egyéni képviselői indítványban kezdeményezték.

Azonban a napilap birtokába került egy olyan dokumentum, amelyet még a Matolcsy György vezette minisztérium készíttetett. És erről minden bizonnyal a kormány is tudhatott, ugyanis Varga Mihály miniszter szinte az elfogadás napjáig azt hangoztatta, a magyar gazdaság nincsen olyan állapotban, hogy az üzletek zárva maradjanak a hét utolsó napján. Ilyen nyilatkozatot adott tavaly novemberben is a Hír Televíziónak.

"A Nemzetgazdasági Minisztériumban meglepetést keltett ennek az ötletnek az újra felmelegítése. Megjelentek olyan állítások, hogy több mint tízezer munkahely szűnhet meg a javaslat hatásaként. Ráadásul azt gondolom, hogy amikor az emberek jelentős része, minden ötödik vasárnap intézi a vásárlását, akkor korlátozni a hétvégi vásárlást nem feltétlenül bölcs dolog" - fogalmazott korábban Varga Mihály.

2011. május 31-én a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén a kormányfő sem lelkesedett az ötletért.

"Nagyon szeretném, ha Magyarországon heti öt napnyi munkából meg lehetne élni, de nem lehet. Amint meg lehet élni majd ebből, akkor én is azok közé tartozom majd, akik támogatni fogják a vasárnapi zárva tartást. Addig azonban úgy érzem, erre nincsen lehetőség" - mondta akkor Orbán Viktor.

Az NGM 4 évvel ezelőtti tervezete szerint a vasárnapi zárva tartás legfontosabb következményei: az állás nélkül maradó 10-15 ezer volt dolgozónak fizetendő munkanélküli-segély elérheti a 2,3-3,4 milliárd forintot. A kieső béralapra jutó, elmaradó adó- és járulékbevétel 26-27 milliárd forint. A várható forgalomcsökkenés mintegy 20,4 milliárd forint. A várható áfakiesés 7,6 milliárd forint. A teljes költségvetési kiesést pedig 43 és 49 milliárd forint közé tették.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×