eur:
393.83
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Még lehet pályázni az innovációs díjakra

Idén 23-dik alkalommal hirdették meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot - mondta el a szervezet ügyvezető igazgatója. Antos László közölte, a pályázatok beadási határideje február 17-e.

"23. alkalommal keressük azokat a gazdasági társaságokat, amelyek a díjátadást megelőző évben, jelen esetben 2014-ben jelentős gazdasági eredményt értek el valamilyen új termék, új szolgáltatás, új technológiai eljárás bevezetésével akár külföldön, akár belföldön" - mondta az InfoRádiónak Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója.

Elmondta, hogy minden gazdasági ágazatból számítanak pályázatra. "Kimondottan kategóriák nincsenek, de többféle díj valóban van". Tájékoztatása szerint a fődíj a Magyar Innovációs Nagydíj, emellett átadják az Agrár Innovációs Díjat, az Ipari Innovációs Díjat, a Környezetvédelmi Innovációs Díjat, valamint a fejlesztési minisztérium, a szellemi tulajdonvédelmi hivatal illetve a kereskedelmi kamara innovációs díját is. És idén második alkalommal adják át Start-up Innovációs Díjat is, ami azt jelenti, hogy 2012 január elseje után alapított vállalkozás nyerheti el - fogalmazott.

Antos László tájékoztatása szerint a nevezéshez egy 10 oldalas leírás szükséges arról, hogy milyen innovációs eredménnyel érték el a gazdasági sikert. "Itt nyilván ki kell térni a többleteredményre, a piaci részesedés növekedésére, tehát a gazdasági előnyökre. Ezen kívül lehet referenciákat csatolni, különböző szakvéleményeket, vevői visszajelzéseket, és várunk egy egy oldalas összefoglalót is mindezekről a pályázóktól" - tette hozzá.

Az innovációs nagydíjat és a többi innovációs díjat március legvégén fogják átadni az Országházban, a sajtó illetve a tárcák vezetőinek a jelenlétében. Tavaly nagyjából 30 pályázat érkezett, Antos László szerint ebből is látszik, hogy a műfaj nem könnyű. "De mi azt gondoljuk, hogy érdemes ezeket a társaságokat megkeresni pontosan azért, hogy példaképül állíthassuk a többi társaság elé".

A nagydíjra február 17-én 10 óráig várják a pályázatokat, amelyet vagy emailben vagy valamilyen elektronikus hordozón lehet eljuttatni az innovációs szövetséghez. További információ a www.innovacio.hu oldalon.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×