Infostart.hu
eur:
365.2
usd:
324.71
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A tavalyi mélypontot is alulmúlhatja a kiskereskedelem

Jövőre 3-4 százalékkal fog csökkenni a lakossági fogyasztás, ami azt jelenti, hogy akár 350 milliárd forinttal is csökkenhet a kiskereskedelmi érékesítés - mondta el az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A következő évben tovább fog csökkenni az eladható árumennyiség, miután az emberek, a vállalkozások és a bankok is nehezebben jutnak hitelhez - mondta az InfoRádiónak Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára közölte: a kormány a költségvetési javaslatban azzal számol, hogy 3-4 százalékkal fog csökkenni a lakossági fogyasztás.

A lakosság fogyasztásának fele a kiskereskedelmi forgalomban jelenik meg, de ha takarékoskodnak az emberek, az a kiskereskedelemben jobban érezteti hatását, vagyis a 3-4 százalékos visszaesésből nagyobb arány jut erre a területre - fejtette ki Vámos György. Kiemelte: elképzelhető, hogy jövőre 350 milliárd forint körüli értékkel kevesebb árut lehet majd eladni, mint ebben az évben.

Az élelmiszerpiac helyzete kedvezőbben is alakulhat, hiszen mérséklődik az élelmiszerár-robbanás, és az energia költségek drágulása sem sújtja akkora mértékben a beszállítókat és kereskedőket - hangsúlyozta a főtitkár. Hozzátette: a tartós cikkek és személygépkocsik esetében azonban visszaesés várható.

A lakosság hitelfelvételi lehetősége beszűkül, már csökkent az áruvásárlási hitelállomány, míg a személygépkocsi-hitelállomány nem növekedett az elmúlt időszakban. A bankok nehezebb feltételeket vetítenek előre, így azzal kell számolni, hogy az átlagnál nagyobb lesz a visszaesés a hiteligényes területeken - emelte ki.

Élelmiszereknél elérheti a tavalyi szinten a karácsony előtt eladott mennyiség, ezzel szemben a tartós cikkeknél még a tavalyi mélypontot is alulmúlhatja az értékesítés - vélekedett Vámos György.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×