A fogyasztóvédelmi felügyelőség februárban, a zalaegerszegi és a nagykanizsai Tesco áruházban végzett öt próbavásárlást. Ezek közül négy során jegyzőkönyveztek vevőket károsító szabálytalanságokat.
Például több terméken nem volt árcédula, a polcokon feltüntetett árnál többet számoltak a pénztárnál; de mértek súlyhiányt és észlelték a betétdíj kiírásának elmulasztását is. A szakemberek számításai szerint ezek alapján hét százalék pluszbevételhez jutott a két áruház, ezért a fogyasztóvédelem 10 millió forintra büntette a Tesco Globált.
A cég az elutasított fellebbezésében hiányosnak ítélte a fogyasztóvédelem megállapításait, és túlzottnak ítélte a fogyasztóvédelmi bírság összegét; a hiányosságokat viszont nem tagadta.
A Tesco Globált sújtó jelentős pénzbírságok sorában ez volt a harmadik: 2003-ban ötmillió, két évvel ezelőtt szintén 10 millió forint bírságot kellett fizetniük.
![Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!](/images/site/articles/lead/2022/12/1670397664-qIUA6TPYy_xs.jpg)
Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!