Infostart.hu
eur:
365.31
usd:
314.51
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Kovács László a körhinta ellen

Évente több mint 50 milliárd euró kárt okoz az Európai Unióban a szervezett áfacsalás - közölte a közösség adó- és vámügyi biztosa. Kovács László a brit The Guardian című lapnak azt mondta: az összeg ötször annyi, mint amennyit az unió a központi költségvetésből foglalkoztatásra és szociális kiadásokra fordít.

Az adó és vámügyi biztos felhívta a figyelmet arra, hogy az adózással összefüggő visszaélések közül a szervezett áfacsalás került az első helyre.

A The Guardian emlékeztet arra, hogy a szervezett áfa-csalás fő formája az úgynevezett körhinta, amelyben kis méretű, de nagy értékű áruk többször egymás után kerülnek különböző uniós országok piacára, visszaigényelve olyan áfát, amelyet soha ki sem fizettek.

A lap szerint tavaly csak Nagy-Britannia öt milliárd fontot, vagyis mintegy 2 ezer milliárd forintot vesztett az áfa-csaláson - ez a teljes brit áfa-bevétel 6 és fél százaléka.

A brüsszeli bizottság egy szakértője a lapnak azt mondta: a probléma az, hogy az áfa kezelése a tagországok belső ügye, a testület csak annyit tehet, hogy megpróbálja együttműködésre bírni a kormányokat.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×