eur:
414.38
usd:
393.96
bux:
77690.26
2024. december 3. kedd Ferenc, Olívia
ginkgo biloba vízcseppek pára időjárás zöld levél
Nyitókép: Pixabay

A Duna mentén kettészakad az ország – grafikon

A jövő hét közepétől melegedés kezdődik, így érdemes kihasználni a most még frissítő éjszakákat.

Egy vékonyodóban, szakadozóban lévő frontális felhőzet vonul kelet felé, emellett gomolyfelhő-képződés zavarja majd a napsütést. Elsősorban a Dunántúlon kell szórványosan záporra, zivatarra számítani, amit apró szemű jég is kísérhet.

Az északi, északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. Érdemes a veszély- és viharjelzést nyomon követni – hívja fel videós előrejelzésében a HungaroMet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26 és 30 fok között alakul, a tartósabban felhős, csapadékos tájakon ennél hűvösebb is lehet.

Címlapról ajánljuk
Obama és Merkel újra tárgyalt, és nem mondott ki két nevet

Obama és Merkel újra tárgyalt, és nem mondott ki két nevet

Az elmúlt két évtized nemzetközi politikájának fő alakítói voltak. Angela Merkel 2005 és 2021 között volt Németország kancellárja, míg Barack Obama 2009 és 2017 között az Egyesült Államok elnöke. Ezúttal már "civilként" Washingtonban találkoztak Merkel könyvének amerikai bemutatóján.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.04. szerda, 18:00
Orbán Gábor
a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 3. 05:00
×
×
×
×