eur:
393.74
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rémisztő adatok a gyerekekről

Egyre több az elhízott gyerek Magyarországon; a legutóbbi OECD-felmérés szerint arányuk 28 százalékra nőtt - mondta az InfoRádióban Luczay Andrea endokrinológus. A Semmelweis Egyetem adjunktusa hozzátette: a túlsúly a különféle betegségeken túl korai serdüléshez is vezethet.

"Korai serdüléskor akkor beszélünk, ha a serdülés legelső jele - kislányoknál általában az emlőbimbó mögött egy picit a mirigyállomány megjelenése, kisfiúknál pedig a herezacskók megnyúlása, ráncosabbá válása, a hímvessző megvastagodása - kilencéves kor előtt jelenik meg. A bizonyított okok között léteznek igazi szervi okok, amikor valamiért a központi idegrendszer az az órája, ami a serdülést indítja, előbb indul el. Nagyon ritkán elindulhat azért is, mert a belső nemi mirigyek - kislányoknál a petefészkek, kisfiúknál a herék - önmaguktól valamilyen okból hamarabb kezdenek el nemi jellegű hormonokat termelni - lányoknál ösztrogént, fiúknál tesztoszteront -. Bizonyos környezeti hatások provokálhatják ezt a folyamatot, például a nagyon biotejben vagy -gabonában élő gombák termelnek ösztrogénre hasonlító vegyületet, amelyek a nemfejlődést elindíthatják, de számos növényvédő szernek is felmerült már a szerepe, ezek azonban kevésbé bizonyítottak és nehezen is vizsgálhatók. Az biztos, hogy a minőségi teljes kiőrlésű gabonából készült ételek nem okoznak korai serdülést."- jelezte Luczay Andrea.

Az endokrinológus szerint, bár nem kell aggódniuk a szülőknek, érdemes objektíven megvizsgálni a tüneteket, és ha valóban felmerül a gyanú, célszerű minél előbb szakemberhez fordulni.

"Fontos, hogy egy kislánynak a meginduló mellfejlődése mögött sosem kell daganatot keresni, hanem mindig a serdülés valamilyen megnyilvánulását. Érdekes, hogy életük első három évében lehet emlőduzzanatuk valódi serdülés nélkül" - hangsúlyozta Luczay Andrea.

"Hajlamokat lehet látni, lányoknál egyértelműen anyai vonalon jön: aki korán menstruál, annak az édesanyja is korán menstruált, a fiúknál pedig éppen a fordítottja látszik: akinek az édesapja későn serdült, ő is későn serdül. Nagyon izoláltan egy-egy genetikai eltérést is leírtak korai serdülésre. Az azonban egészen biztosan igaz, hogy a túlsúlyos gyerekek korábban serdülnek, mint a súlyfelesleggel nem rendelkező társaik. A túlsúlyuk a táplálkozásukkal van összefüggésben. Nemrégen megjelent az OECD legfrissebb statisztikája, amelyben rémisztő adatok vannak a magyar elhízott gyermekpopulációról, sikerült dobogóra kerülnünk Európában - emelte ki Luczay Andrea.

Hozzátette: ezért is érdemes tehát odafigyelni a gyerekek egészséges életmódjára. Ebben két utat lehet követni: meg lehet próbálni az egészet reformálni: a fehér kenyeret teljes kiőrlésűre, a disznóhúst csirkére, a rántott ételeket pároltra vagy zacskóban sültre, a köretet pedig krumpliról párolt zöldségekre cserélni. Van, akinek ezzel, a drasztikus változtatással sikerül ,és van olyan is, aki úgy fogyott le, hogy ugyanazokat ette, amit korábban, de csak a felét, viszont kétszer annyit mozgott. "Azt hiszem, mind a két út járható, hiszen a fehér és a barna kenyér grammra vetített szénhidráttartalmában, kalóriatartalmában jelentős különbség nincsen, a felszívódás kinetikájában, és ezért az éhségérzetre és az inzulinra gyakorolt hatásában viszont van. Jobban eltömít a kedvezőbb felszívódású étel" - fejtette ki az endokrinológus.

"Azt tudjuk, hogy a túlsúly, részben mert a zsírsejtekben képződik ez az ösztrogén nevű hormon, valóban egy korábbi serdülést indít el, ami egy izolált formája a korai serdülésnek, ennek van is egy sajátos neve: korai szeméremszőrzet megjelenésnek hívjuk, ami egy picit más, mint a korai serdülés együttes képe." - magyarázta a Semmelweis Egyetem adjunktusa.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×