Infostart.hu
eur:
382.03
usd:
327.92
bux:
109015.19
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Getty Images/ mrs

Arcon vágta áldozatát, majd vitte a mobilját a 13 éves haramia

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy, az elkövetéskor 13 éves fiúval szemben, aki fényes nappal egy mobiltelefont rabolt el egy kiskorútól a VIII. kerületben.

A vádirat szerint a vádlott, egy 13 éves fiú 2023. augusztus 16-án délután, a VIII. kerületben felfigyelt egy, a mobiltelefonját a kezében tartó, nála fiatalabb fiúra. Odament hozzá és azzal az ürüggyel, hogy telefonálni szeretne, elkérte a telefont. Mivel a sértett nem adta át a készüléket, a fiatalkorú előbb pusztakezes bántalmazással, majd leszúrással fenyegette meg őt. Mivel a fiú továbbra sem adta oda a telefont,

a támadó arcon ütötte, majd kivette a sértett kezéből a telefont és – miközben a sértett nem mert ellene tenni semmit – távozott a helyszínről.

A megtámadott ezt követően segítséget kért egy járókelőtől, majd értesítették az édesanyját. A rendőrség azonosította és még aznap őrizetbe vette a rablót.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy az elkövető beszámítható volt, és rendelkezett a bűncselekmény felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a jelenleg letartóztatásban lévő támadót rablás bűntettével vádolja, és vele szemben javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozza a vádiratban, valamint azt, hogy a bíróság a telefon értékének erejéig rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy a Büntető Törvénykönyv szerint egy fiatalkorúval szemben kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjön, és a társadalom hasznos tagjává váljon, erre tekintettel az intézkedés vagy büntetés megválasztásakor a fiatalkorú nevelését és védelmét kell szem előtt tartani. Az elkövetéskor 14 év alatti terhelttel szemben a törvény szerint büntetést nem lehet kiszabni, csak intézkedést lehet alkalmazni.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×