Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Így lehet börtön a büntetőfékezésből – fotók

A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt a vétkes sofőrrel szemben.

A vádirat szerint az ügy vádlottja 2021. november 9-én kora délután, jó látási viszonyok között közlekedett Kiskunmajsa lakott területén kívül. Az ügy sértettje a járművével az út mellett állt és a karjával lassító mozdulatokat tett, hogy a nagy sebességgel hajtó vádlottat lassabb tempóra késztesse. Ezen a vádlott felháborodott – fogalmaz a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye.

Röviddel a konfliktus után, az úton visszafelé haladva a vádlott felismerte az előtte közlekedő pótkocsis járműben a sértettet. Ezért miután megelőzte, hirtelen, indokolatlanul lefékezett előtte, hogy megleckéztesse. Az ütközés elkerülése érdekében a sértett félrerántotta a kormányt és az útpadkára lehaladva megelőzte az időközben állóra fékező vádlottat, majd az úttestre visszatérve, a baloldali sávba sodródott, miközben a pótkocsija lekapcsolódott és az oldalára dőlt.

A járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt. Látva a járművéből kiszálló sértettet, a vádlott megfordult és elhagyta a helyszínt.

A vádlott a sértett életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki azzal, hogy szándékosan megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csak a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása érdekében szabad csökkenteni.

Az ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a járművezetéstől is tiltsák el.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×