Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.02
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

London polgármestere nem húzza le maga után a vécét

Szokatlan víztakarékoskodásra buzdítja honfitársait London polgármestere. Ken Livingstone abból indul ki, hogy a brit fővárosban több millió liter vizet használnak el kocsimosásra, öntözésre és vécétöblítésre. Szerinte spórolni lehetne azzal, ha az emberek kevesebbet használnák autóikat, és inkább kerékpárral közlekednének, valamint ha ritkábban húznák meg az öblítő láncát.

Õ maga - ezt nyilvánosan bevallotta - családjával egyetemben 15 hónapja nem húzza le a vécét vizelés után és ezt elvárja a vendégeitől is.

Fulco Pratesi, Természetvédelmi Világalap (WWF) olasz tagozatának alapítója is hasonlóan cselekszik.

A Corriere della Sera című olasz napilapnak elmondta, hogy a hétvégi házában mindig van kéznél egy műanyag kancsó, amelynek három liter vize éppen elég a kisdolog eltűntetésére, a nagyobbikra pedig a duplája.

Városi házában modernebb a megoldás. Kezdetben itt is ősi módszert használtak (csak a második használó húzta le), most azonban kétféle adagolásra állították be a tartályt. Annak, aki nem akar erre a célra beruházni, ajánlja, hogy szereljen a tartály úszójára egy kis súlyt, és akkor az csak félig ürít.

A másik takarékoskodási forrás - véleménye szerint - a tisztálkodás.

"Mosakodjunk kevesebbet, ezt prédikálom állandóan. Van, aki minden nap fürdik, és elpazarol 100 liter szappanos vizet, ami szennyezi a folyókat. Én egy héten egyszer fürdöm, lavórban, hab nélkül, mint régen. Nem vagyunk olyan piszkosak, sőt minél többet mossa magát valaki, annál több bőrproblémája lehet. A ló nem fürdik, mégis petúnia-illata van" - mondta Pratesi.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×