Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
soldier saluting at sunset
Nyitókép: Ozkan Ongel/Getty Images

Amerikai katonák Magyarországon – a szakértő szerint Moszkva nem lenne boldog

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint Magyarország anyagilag jól járna azzal, ha amerikai katonákat fogadna be, kérdés, mit szólna ehhez Oroszország.

A The Telegraph című brit lap értesülései szerint Donald Trump amerikai elnök azt fontolgatja, hogy a Németországban állomásozó amerikai csapatok aktív állományát mintegy 35 ezer fővel csökkenti, és ezeket a jövőben Magyarországra költözteti. Trump állítólag azért fontolgatja egyes amerikai csapatok Európán belüli átcsoportosítását, hogy azon NATO-tagállamok köré összpontosuljanak, amelyek megnövelték GDP-arányos védelmi kiadásaikat. Washington úgy akarja átalakítani a NATO-kötelezettségvállalását, hogy az a magasabb védelmi kiadásokkal rendelkező tagországoknak kedvezzen.

A németek nem feltétlenül örülnek az amerikai katonák távozásának, mert az ottlétük komoly bevételt jelent az ország számára – mondta el az InfoRádióban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, és azt is kiemelte, ha kivonják onnan az amerikaiakat, akkor a védelmüket a németeknek maguknak kell pótolniuk.

"A logika sem kifejezetten azt diktálná, hogy kivonják onnan a katonákat, és helyezzék át Keletre, mert ez az orosz–amerikai kapcsolatoknak nem kifejezetten használna. Arról volt szó, hogy csökkentik a Kelet-Közép-Európában lévő csapatok számát, és nem az ellenkezőjéről" – mondta a szakértő, de hozzátette, ez egyelőre lapértesülése, az továbbra sem ismert, hogy hány amerikai katonát vonnának ki Németországból és hányan maradnának ott.

"Németországban minden adott ahhoz, hogy az amerikai katonák működése biztosítva legyen. Ez alatt értem a logisztikai utánpótlást, az iskolát a gyerekeknek, a kórházat, ha ezeket meg kell valósítani máshol, ez elég sok pénzbe kerül" – mutatott rá.

Ha az amerikai katonák egy része Magyarországra jönne, arra Kis-Benedek József szerint a magyar kormány nem mondana nemet.

"Bevétel lenne, mert azért ilyen esetben fizetni szoktak. És fogyasztanak is" – mondta az előnyökről, de hozzátette, minderről kormányközi megállapodást kell kötni, amelyben tisztázzák a feltételeket. Emlékeztetett, hogy korábban volt vita amiatt, hogy hazánk nem biztosította azt az itt lévőknek, amit a külföldi katonák befogadására vonatkozó megállapodások tartalmaznak.

A biztonságpolitikai szakértő szerint az átcsoportosításra azért lenne szükség, mert az amerikaiak számára Magyarország és Szlovákia fehér folt volt a térképen. Az ugyanakkor kérdéses, hogy Moszkva mit szólna ehhez a lépéshez – jegyezte meg Kis-Benedek József.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×