Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
gidrán emléma
Nyitókép: Infostart

Ötvenhat új harcjárművet kap a Magyar Honvédség – fotók

Ötvenhat Gidránnal erősödik Magyarország. Az ország elkötelezett a Gidrán harcjármű mellett, továbbra is közös török-magyar fejlesztéssel építjük haderőnket - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a török Nurol Makina gyárban tett látogatását követően.

A török-magyar védelmi ipari együttműködés eddig is kiemelkedő eredményeket hozott, amelynek egyik zászlóshajója a Gidrán-projekt. A haderőmodernizáció terén ez a program továbbra is a Magyar Honvédség egyik legsikeresebb kezdeményezése, egyben hozzájárul ahhoz, hogy a Magyar Honvédség a NATO új képességigényeihez igazodhasson - írta közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

"A Magyar Honvédség szárazföldi és különleges műveleti képességeinek fejlesztése érdekében szereztük be a Gidrán harcjárműveket, amelyből most újabb 56 darabot vehettünk át.

A harcjárműveket a Nurol Makina Törökországban gyártja, a kiegészítő elektronikai, híradó-, radar- és fegyverrendszereket Magyarországon integrálják a járművekbe"

- húzta alá a tárcavezető.

A Nurol Makina céggel meglévő, kiváló kapcsolat erősítésén túl, Magyarország elkötelezett a törökökkel folytatott védelmi innovációs együttműködés további kiszélesítése mellett, annak érdekében, hogy a két ország védelmi szektorai egymást erősítve fejlődjenek - hangsúlyozta a miniszter.

A Gidrán a török Nurol Makina által gyártott és magyar fejlesztésekkel megerősített 4x4-es, többcélú páncélozott jármű; a túlélőképességet a robbanásellenálló rendszer és a speciális páncélzat biztosítja, emellett nagyon sokoldalú, hiszen távirányított fegyvertoronnyal, éjjellátó kamerával és nehézgéppuskával van felszerelve.

"Örömmel mondhatom, hogy értékes tapasztalatokat szereztünk a Gidrán harcjárművekkel kapcsolatban, nemcsak az üzemeltetés, hanem a gazdasági együttműködés és a védelmi beszerzés területén is. Emellett kiváló együttműködést ápolunk a Nurol Makina céggel, és célunk, hogy kapcsolatunkat kiterjesszük más török cégekre is" - mutatott rá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: az egészségügyi rendszernek tanulnia kell a hibákból

Tisza-kormány: az egészségügyi rendszernek tanulnia kell a hibákból

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×