Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
322.29
bux:
148033.21
2026. november 4. szerda Károly
Sárkányrepülőből készített fotó a Grábóci Szent Mihály és Gábriel arkangyalok szerb ortodox kolostor és templomról 2021. július 23-án.
Nyitókép: MTI/Kiss Dániel

Életveszélyes egy közkedvelt kilátó, be kell zárni

Nem látogatható a Mecsekre pompás kilátást biztosító Mária-kilátó. Az önkormányzat szeretné felújítani az építményt, de ehhez pályázati forrásokra is szükség lenne.

A tizenöt méter magas, háromszintes, hatszög alaprajzú kilátót 2015-ben adták át. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra nyomvonalának közelében, a Mária-kilátó sok túrázó útvonalába illeszkedne. A fatorony tetejéről Grábóc festői látképe, a Keleti-Mecsek dombjai és a környező vidék kínál pazar kilátást. Mindez azonban jelenleg elérhetetlen a látogatók számára.

TEOL arról ír, hogy a kilátó eredetileg magánkézben volt, de tavaly az önkormányzat tulajdonába került. A lapnak Vincze Kálmán polgármester kiemelte, hogy szeretnék mielőbb felújítani az építményt, hiszen sokan keresik a kilátót, de életveszélyes állapota miatt zárva kell tartaniuk. A munkálatok megkezdéséhez pályázati forrásokat próbálnak bevonni.

A Mária-kilátó jelenleg ugyan nem elérhető, azonban a környék továbbra is bővelkedik látnivalókban. Grábóc történelmi és vallási emlékei, mint a szerb ortodox templom és kolostor, évszázados múltról mesélnek. A kolostor freskói és ikonosztázai lenyűgöző látványt nyújtanak.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×