Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
323.27
bux:
147480.43
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: police.hu

Beindultak a rendőrök – több mint ezer autós kap most súlyos csekket

Szomorú adatokat közöltek a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök.

Bács-Kiskun vármegyében egy hét alatt 53 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyben összesen 9 ember sérült meg, egy fő pedig a helyszínen életét vesztette – írja a police.hu.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1044-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható bírság összegének maximuma pedig 468 ezer forint.

Két sofőr jelentősen túllépte a megengedett sebességet: egyikőjük 60 helyett 121 km/órával hajtott az 5-ös számú főúton, a másik autós pedig 98 km/órával száguldozott Kunszentmiklós belterületén.

Az egyenruhások 14 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egy sofőr balesetet is okozott.

Szombaton egy személyautó sofőrje Kecskeméten, az 53101-es számú út csomópontjában lévő körforgalomba úgy hajtott be, hogy nem követte az út vonalvezetését és a körforgalom közepén, egy szintben kiemelt füves területre hajtott, ahol egy oszlopnak is nekiütközött. A sofőr a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt, gyalogosan távozott, de a közeli benzinkúton a nyomára bukkantak és intézkedés alá vonták. A járőrök alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott, ezért vér-vizelet mintavételre előállították a 32 éves hódmezővásárhelyi férfit. Kiderült, hogy a sofőr ráadásul el is van tiltva a járművezetéstől, a rendőrök büntetőeljárást folytatnak vele szemben.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy provokációt akadályoztak meg Lengyelország és Oroszországnál határánál a kalinyingrádi exklávénál – írja az Onet.pl. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a hatóságok között hétfő késő este egy Kijev közelében található katonai körletnél, miután a közösségi médiában hírek terjedtek el az ott elhelyezett újoncok állítólagos bántalmazásáról. Az ukrán hatóságok keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, a történteket mesterségesen gerjesztett provokációnak tartják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×