eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti listavezetője, a párt alelnöke a Tisza párt kampányzáró demonstrációján a Hősök terén 2024. június 8-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyar Péter: a Tisza Párt a valódi béke pártja

Szombat délután kettő után pár perccel elkezdődött Magyar Péter kampányrendezvénye a budapesti Hősök terén. A párt alelnöke, EP-listavezetője arról beszélt, hogy le kell váltani a mostani kormányt és az országot vissza kell vezetni az európai útra. Minimálnyugdíj bevezetését ígérte. Elmondta, kiket támogassanak a hívei a vasárnapi választásokon, de a főpolgármester-jelöltekről nem ejtett szót.

A megtelt Hősök tere közönsége elé elsőként Jordán Tamás lépett. A betegségében legyengült színész három nappal azután jelent meg a színpadon, hogy hazaengedték a kórházból. Szókratész védőbeszédéből adott elő egy részletet, majd az ő vezetésével a tüntetők kiabálták Magyar Péter szlogenjét: "lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat".

Budapest, 2024. június 8.
Jordán Tamás, a nemzet színésze beszédet mond a Tisza párt kampányzáró demonstrációján a Hősök terén 2024. június 8-án.
MTI/Koszticsák Szilárd
Jordán Tamás, a nemzet színésze beszédet mond a Tisza párt kampányzáró demonstrációján a Hősök terén 2024. június 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Csézy elénekelte "Ez az otthonunk" című dalát.

Nagy Ervin színész arról beszélt, hogy a kultúra rosszul tűri a rabigát, éltető eleme a szabadság - akárcsak a magyar népnek. A Tisza Párt szerinte mindent meg fog tenni, hogy a magyar kultúrát, filmet ismertebbé tegyék Európában és a világban, és hogy érvényesülni tudjanak azok a művészek is, akik "elfelejtettek gumigerincet növeszteni".

Le fogjuk folytatni a "népi-urbánus" vitát, a politika által tudatosan ásott árkokat "ki fogjuk önteni betonnal" - fogalmazott, hozzátéve: "minden komoly alkotó tudja, hogy a népi kultúra adja a zamatát a magyar művészetnek és az urbánus értelmezés emeli egyetemes horizontra". Művelődési házak felújítását ígérte és a vidéki kultúrterek élettel és fantáziával való megtöltését, részben azért, hogy a fiataloknak a digitális sivataggal szemben alternatívát kínáljanak.

Magyar Péter lépett a színpadra, műsor szerint még nem ő következett volna. 191 településen 199 beszédet mondott, ez a 200. rendezvényük, idézte fel, és azt állította, minden nap előfordult, hogy fideszesek vitték el a tagkártyájukat nekik. Majd felkonferált egy kapuvári nyugdíjast, akiről elmesélte, hogy a férfi a Békemeneten való részvétel után meghallgatta az ő helyi rendezvényüket, és bár "no war" szlogent hirdet (egy ilyen táblával jelent meg a színpadon is), ezentúl a Tisza Pártot fogja támogatni. Magyar szerint

a Tisza a béke pártja, aki a Tiszára szavaz, a valódi békét támogatja.

Zenei betét következett, majd Rusznák András színművész adta elő Ady Endre: A Mindegy átka című versét. Rost Andrea operaénekes Antonín Dvorák "Égi Szent Béke Jöjj" kezdetű énekét adta elő.

Időközben többen is rosszul lettek a tűző napon a hőségben, három-négy embert ki kellett vinni a tömegből. Egyikükhöz korábban Nagy Ervin a színpadról irányította oda a tömegben az orvosokat.

Tarr Zoltán, a Tisza Párt EP-listáján szereplő volt református lelkész is rögtön az elején megszakította beszédét azzal, hogy orvost kért a Műcsarnok elé, később az Andrássy út torkolatához. Arról beszélt, hogy a tiszások árkokat temetnek be, békére törekszenek és nem rekesztik ki azokat, akiknek más a véleménye.

"Szomorú, hogy a valóság ma arról szól, hogy haza vagy haladás. Mi, veletek együtt tudjuk és hisszük, hogy ez a vagy szó végre és-re cserélhető, ennek a reménységével vagyunk együtt" - mondta, mire a tömeg skandálta, hogy "árad a Tisza".

Népdalbetét.

Budapest, 2024. június 8.
Videofelvételről készített kép a Tisza párt kampányzáró demonstrációjának résztvevőiről a Hősök terén 2024. június 8-án.
MTI/MTVA
Videofelvételről készített képen a Tisza párt kampányzáró demonstrációjának résztvevői a Hősök terén 2024. június 8-án. MTI/MTVA

Bálint András színész szavalt (József Attila: Levegőt!), majd Rost Andrea egy Puccini-áriával tért vissza a színpadra, de neki is orvoskérés miatt kellett később kezdenie. A tér körül több mentőautó is van, a rendezők a résztvevők és esetenként a színpadi fellépők segítségével vezetik az orvosokat a rosszul lévőkhöz. A meteorológiai oldalak szerint 30 fok van árnyékban Zugló ezen részén, a napon, a Hősök tere kövein igazi hőség.

Bujdosó Andrea, a Tisza Párt EP-jelöltje következett. Szerinte nőnek lenni Magyarországon hátrányt jelent, heti egy nappal kellene többet dolgozniuk, hogy ugyanazt a jövedelmet kapják, mint a férfiak, és a nyugdíjaknál még rosszabb a helyzet. A gazdasági döntésekben tizedannyira vehetnek részt itthon, mint a férfiak, a politikából pedig egészen kiszorulnak. A Tisza Párt szerint

nők és férfiak együtt tudnak jól dönteni a hazánk és a benne élők jövőjéről, nőket és férfiakat ugyanaz a tisztelet és méltóság illet meg.

Thuróczy Szabolcs színész elszavalta a Szózatot, majd az 1789-es francia forradalom jelszavából kialakult közismert hármassal búcsúzott: "Szabadság, egyenlőség, testvériség".

Magyar Péter következik, felemelő érzésnek nevezve a tömeg látványát. (Ő is orvost kér a közönségbe.) Azt mondta, újjá akarják építeni az országot. Szerinte a Hősök terének üzenete van, a hét vezér, akiknek a szobra ott áll, minden félelmük ellenére idevezette a magyarokat. A korinthoszi oszlop Európa jelképe, mondta, hozzátéve: "ide érkeztünk, a hazánk is itt van, Európa szívében". Szerinte égi, isteni áldás van a magyar nemzeten, ezt a korinthoszi oszlop tetején álló, koronát tartó angyal kapcsán mondta.

"Magyarországon mindenki békét szeretne. Nincs olyan józan ember, aki háborút szeretne Magyarországon" - jelentette ki, közölve, hogy a Tisza Párt a valódi béke pártja, mert nem küld polgárháborús övezetbe magyar katonákat, nem építtet harckocsi-, lőszer- és fegyvergyárakat, nem támogatja a sorkatonaság újbóli bevezetését (ellentétben a Fidesszel - jegyezte meg).

A Hősök tere szerinte azt üzeni a ma hőseinek, hogy a munkánk jólétbe, a tudásunk dicsőségbe vezet. A hét vezér szövetséget kötött annak idején, a résztvevők is kössenek a most szövetséget, hogy Magyarországot egy szebb és boldogabb jövőbe vezetik, mondta.

Két és fél milliárd forint közpénzt fordított a kormányzat a lejáratásukra, állította, hozzátéve, hogy ennek ellenére többen vannak, mint valaha, a kormányzat sokat segített ezzel. A bibliai "Ne féljetek!" jelszó szerinte százezrekben indította el a változást.

"Itt vagyunk és készen állunk arra, hogy megváltoztassuk a sorsunkat, amit egy rabló, elnyomó hatalom akar ránk erőltetni. Azért vagyunk ma itt, hogy megüzenjük, hogy nem fogunk lehajtott fejjel tűrni tovább. Nincs hova hátrálnunk. Ezért a főldért az őseink a szabadságukat és a vérüket adták. Ez a mi hazánk" - mondta Magyar Péter. (Ria, ria, Hungária - skandálták a jelenlévők.)

Szerinte más ember lett az út végére, pár hónapja még nem tudta, milyen úton indult el, nem tudta, milyen nagy fába vágta a fejszéjét (itt két helyre is orvost kért).

"Ma már látom és tudom, hogy kezdetben egy szikra voltam, ami beindította változás motorját, ma pedig már együtt, szövetségben gátakat bontunk szerte a Kárpát-medencében és bárhol a nagyvilágban: árad a Tisza!" - fogalmazott.

Az elmúlt hetekben, hónapokban sokat hibázott, de igyekezett a hibáiból mindig tanulni - azt ígéri, hogy ezekből mindig tanulni fog, illetve hogy együtt gondolkodva kell lebontani a rendszert. És az elmúlt hetekben, hónapokban Magyarország is más lett szerinte.

Támogatóit a listáikra való szavazásra biztatta.

A vasárnapi szavazás tétje szerinte, hogy "hosszú távon elnyomottak vagy szabad emberek leszünk-e a hazánkban".

Ady Endrét idézte: "Megmentik újra és újra a hazát, valahányszor saját profitjukat kell megmenteni. Ha háborút nem csinálhatnak, csinálnak háború-félelmet, s bebörtönöznek jámbor rajongókat, hogy a nép elhiggye, hogy veszélyben a haza." Szerinte Orbán Viktor már 2007-ben is tudta, mivel kell riogatni a népet, ha mindenáron hatalmon akar maradni, és azóta is tudja, mivel kell "rettegésben tartania a saját népét".

Magyar Péter szerint a kormány által betelepített gazdasági migránsok tízezrei veszik el a munkahelyeket, mert őket harmadik világbeli bérekért, olcsón lehet dolgoztatni. (Ismét orvost kellett irányítani a nézőközönségbe.) Még azt is hangoztatta, hogy "a lelketlen szolgálók és a haszonlesők ideje lejárt", felszámolják az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot.

Azt állította, nem költöttek önmaguk reklámozására, mert "nem volt miből", és hogy a támogatóik pénzéből, rengeteg önkéntessel szervezik a rendezvényeiket. A választásra nem nyomtattak plakátokat és "a jövőben sem szeretnénk vizuális környezetszennyezést elkövetni".

"Célunk megszüntetni a Fidesz egyeduralmát, leváltani a kormányt, Magyarországot visszavezetni az európai útra, és egy igazságosabb, a jog talaján álló kormányzati rendszert létrehozni hazánkban"

- összegzett.

"A Kárpátok alatt nincsenek csodalámpások, amelyeket megdörzsölve a közpénz elveszti közpénz jellegét és a politikusok pénztárcájába vándorol. A Kárpátok alatt nincsenek csodalámpások, amelyeket megdörzsölve egy országban több milliárdos lesz, mint amennyi háziorvos van. Egy dolog biztos: a szemfényvesztés ideje lejárt!" - hangoztatta. (A tömeg "elegünk van" skandálással reagált.)

A Tisza Pártra és a jelöltjeikre való szavazásra buzdította a résztvevőket, egyebek mellett az euró bevezetését ígérte és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, illetve azt, hogy "hazahozzuk az uniós ezermilliárdokat". (Ismét orvoskérés.) Megfogalmazása szerint nem hagyják, hogy az egyetlen örökségből, a hazából kiforgassák az embereket.

Minimálnyugdíj bevezetését ígérte,

és közölte, hogy bérlakásépítési programon dolgoznak Budapesten és vidéken is. Vagyonosodási vizsgálatot akarnak minden politikus ellen.

"Immunitás programot" indítanának, hogy akinek tudomása van szabálytalanul felhasznált közpénzről, az egy honlapon "biztonságosan" bejelenthesse. Ennek kapcsán részleges büntetlenséget kínálnának azoknak a közalkalmazottaknak, állami cégek azon vezetőinek, akik "segítenek az ország kifosztóinak felelősségre vonásában, és az ellopott, elsikkasztott közvagyon visszaszerzésében".

A külföldre költözött magyarok hazajövetelét szeretnék lehetővé tenni, erre "hazaváró programot" hirdetnének.

Mindenkit szavazásra buzdított, azzal, hogy mindenki merjen szavazni a meggyőződése szerint.

Szerinte a hatalom kétségbeesett és érzi, hogy a szellemet már nem lehet visszazárni a palackba. Tudják, hogy ez nem rövidtávfutás, hanem inkább egy maratonba oltott gátfutás - fogalmazott. (Körülbelül egy órája beszél Magyar Péter.)

Azt mondta, olyan országot akarnak építeni, ahol nincs jobb, nincs bal, csak magyar. "Ahol mindegy, hogy a többséghez vagy valamelyik kisebbséghez tartozik valaki, akkor is a nemzet része és ugyanolyan jogok járnak neki. Olyan országot, ahol mindenki azt csinál, azt szeret, akit és amit akar, egészen addig, amíg másoknak ezzel nem árt".

A Tisza Párt európai parlamenti jelöltjeinek, budapesti listájának és polgármester-jelöltjeinek támogatását kérte Magyar Péter, és szerinte ha a támogatók ezekre szavaznak, "sikerülni fog".

"Holnap megtesszük az első lépést: bebizonyítjuk, hogy csakis a Tisza Párt képes kihívni a NER korrupt hatalmát a következő választáson"

- jelentette ki, tiszta, őszinte, igazságos és hasznos politikát ígérve.

"Indítsunk el egy új magyar rendszerváltást" - szólított fel, majd a jelmondatával fejezte be kampányzáró beszédét.

"Szép volt, Peti" - skandálta a közönség, ismét előkerültek a magyar zászlók.

Forrás: élő közvetítés/YouTube/Magyar Péter Hivatalos
Forrás: élő közvetítés/YouTube/Magyar Péter Hivatalos

A színpadon elénekelték a Nemzeti dalt, a Kossuth-nótát, felhangzott a Tavaszi szél vizet áraszt is. Ezután az élő közvetítés még nem ért véget, mert Magyar Péter visszatért néhány mondatra a színpadra, egyebek mellett vasárnapi eredményvárójukra invitálta az érdeklődőket.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×