Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
307.63
bux:
0
2026. május 1. péntek Fülöp, Jakab
László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 27-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Önkormányzati választás - A XI. kerület az első, ahol ellenzéki összefogás született

A budapesti kerületek közül elsőként Újbudán született megállapodás az ellenzéki pártok között, László Imre, a kerület polgármestere Facebookon jelentette be, hogy az öt párt - DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd, LMP - közös jelölteket indít a június 9-i önkormányzati választáson.

Az elmúlt évek hatalmas nehézségei ellenére együttműködésünk sikeres volt, különbözőségeink ellenére jól összecsiszolódtunk, bizonyítottuk, hogy nem csak akarunk, hanem tudunk is együtt dolgozni az újbudaiak érdekében” – írta László Imre a Facebook-oldalára hivatkozva a HVG.

Több fővárosi kerületben is végzett felmérést a Závecz Research, és nem teljesen meglepő módon az az eredmény született, hogy összefogás nélkül szinte esélytelen az ellenzék a júniusi önkormányzati választáson. Belváros-Lipótváros mellett Budafokon, a Józsefvárosban, az I. kerületben, de még akár a XII. és a XX. kerületekben is nagy harc lehet. A helyzetet bonyolítja, hogy a két nagy ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció és Momentum nem tudott eddig megegyezni, a tárgyalások november végén megakadtak − írja a portál.

Címlapról ajánljuk
A rosszakarók új fegyvere: mi magunk – így működik az online átverések világa

A rosszakarók új fegyvere: mi magunk – így működik az online átverések világa

A közelmúltban több tanulmány is bemutatta, hogy számottevően megnőtt a visszaélések és zaklatások száma az online térben. Egy amerikai kutatás szerint a úgynevezett deepfake-csalásokkal összefüggő veszteségek 80 százaléka a közösségi médiában keletkezett, az ENSZ friss felmérése szerint pedig a gyermekek kétharmada számol be az egyre gyakoribb kiberzaklatásokról. Az InfoRádióban nyilatkozó közjegyző arra figyelmeztet: a digitális térben történt visszaélések esetén különös jelentősége van a bizonyítékoknak.

Két bejelentést is tett a leendő egészségügyi miniszter

A Facebookon üzent a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő, az Egészségügyi Minisztérium élére kijelölt politikus.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×