Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Van, ahol örülnek a dunai árvíznek

Pénteken tetőzik Tolna vármegyében a Dunán levonuló áradás. Van, ahol kifejezetten örülnek az áradásnak, az ugyanis megoldhatja például a holtágak egyre gyakoribb vízhiányát.

Macskáit és a kertjében lakó süncsaládot félti legjobban a közelgő áradás kapcsán Reichardt Jenő, akinek a Duna-ártérben, Bóni fokon van horgásztanyája. Régóta ingatlantulajdonos ott, ezért pontosan tudja, mikor kell elkezdeni pakolni, ha jön a Duna. A férfi arra számít, hogy a pénteken érkező árhullám nagyjából harminc centiméter magasságban tör majd be a házába és várhatóan két nap lesz mire a víz elvonul – számol be riportjában a teol.hu.

Eközben vannak, akik kifejezetten örülnek a közelgő áradásnak.

Bogyiszlón végre hónapokra megoldódhat a helyi holtág egyre nagyobb gondot okozó vízhiánya.

Tolnán és Fadd-Domboriban most még erre sincs szükség. Berta Zoltán, Tolna alpolgármestere arról számolt be lapnak, hogy a településen található északi-holtág vízszintje már most is 460 milliméteren van, ami kifejezetten jónak számít az évnek ebben az időszakában.

Az elmúlt hetekben egy kisebb árhullám már levonult a Dunán. Ennek köszönhetően a szakemberek akkor a holtágakba tudtak annyi vizet engedni, aminek köszönhetően jövőre szinte biztosan nem kerül sor olyan mértékű apadásra, mint amilyen például 2022-ben volt – tájékoztatott Beke Zsolt, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Tolna Vármegyei Szakaszmérnökségének vezetője.

A szakértő azt mondja, az országnak ezen a részén nem okoz majd különösebb gondot a most levonuló árhullám. Sőt, a víznek köszönhetően hosszú ideig az megfelelő üzemi szinten tarthatóak lesznek a tározók. Ezekben már most annyi víz van, mint amennyire a nyári időszakban lenne szükség.

(Címlapképünk Budapesten készült.)

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×