Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.84
bux:
143004.26
2026. november 6. péntek Lénárd
Szavazógép az Országház felújított alsóházi üléstermében 2014. június 2-án.
Nyitókép: MTI/Beliczay László

Pénzt vettek el a parlamentben Novák Elődtől

Egyes közigazgatási tárgyú törvényeket módosított kedden az Országgyűlés, amely 5,2 millió forinttal csökkentette Novák Előd képviselői tiszteletdíját.

Az Országgyűlés 117 igen, 35 nem szavazattal és tíz tartózkodás mellett elfogadta az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosítását, amelyet a kormány kezdeményezésére kivételes eljárásban tárgyaltak.

A törvény szerint

az új ingatlan-nyilvántartási rendszert, illetve az új szabályozást 2024. február 1-je helyett 2024. október 1-jén vezetik be, a kötelező elektronikus ügyintézés pedig 2024. december 4-étől valósul meg.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára expozéjában a törvényjavaslatról elmondta: az elmúlt időszakban számtalan szakmai testület, szervezet, kamara kereste meg a szakmai irányításért felelős minisztériumot azzal a javaslattal, hogy a hatékony és gördülékeny átmenet érdekében az új rendszer fokozatosan álljon a közigazgatás szolgálatába.

A módosítás alapján a közjegyző szolgálata a politikai felsővezetői kinevezés időtartama alatt szünetel.

Egyértelművé tették, hogy a kormánytisztviselő akkor lehet vezető tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági tag, ha őt az állam vagy az állam többségi tulajdonában álló gazdasági társaság delegálja megállapodás vagy részesedés alapján.

Több mint 5,2 millió forinttal csökkentette az Országgyűlés Novák Előd (Mi Hazánk) tiszteletdíját. A parlament a döntést 148 igen, 10 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett hozta meg.

Kövér László házelnök a büntetést azzal indokolta, hogy Novák Előd az Országgyűlés egyik májusi ülésén interpellációja közben a roma nemzetiség és a bűnözés egyértelmű kapcsolatára utaló kifejezést használt, valamint felszólalása további részében is az érintett etnikai közösséget sértő állítást fogalmazott meg. Az ülést vezető elnök akkor figyelmeztette a képviselőt, hogy a jövőben tartózkodjon a kifejezés használatától.

Novák Előd korábban, 2022-ben több felszólalásában is használta a kifejezést, vagy arra utaló, más sértő szóösszetételt, amely miatt

a korábbiakban is számos alkalommal kapott figyelmeztetést.

A büntetés mértékének megállapításakor azt is figyelembe vette az Országgyűlés elnöke, hogy Novák Előd a korábbi szóbeli és írásbeli figyelmeztetések ellenére használta a kirívóan sértő kifejezést.

A döntés szerint Novák Előd országgyűlési képviselői tiszteletdíja annak kéthavi összegével megegyező mértékben, 5 260 814 forinttal csökken.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Öröm és félelem járja át Európát Trump történelmi veresége után – Helyre lehet még hozni a megromlott viszonyt?

Öröm és félelem járja át Európát Trump történelmi veresége után – Helyre lehet még hozni a megromlott viszonyt?

Vegyes érzéseket keltettek Európában az amerikai félidős választások, amelyen a demokraták a Kongresszus mindkét házában kényelmes többséget szereztek. Bár egyes európai vezetők örömüknek adtak hangot Donald Trump kudarca fölött, inkább visszafogottság és kivárás jellemzi az európai reakciókat, és az a félelem is megjelent, hogy az amerikai elnök dacból is még magasabb fokozatra kapcsolhatja konfrontatív politikáját. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több amerikai támogatásban bízik, azonban ez aligha következik be egyik napról a másikra, addig pedig Ukrajnának ki kell húznia egy rendkívül nehéznek ígérkező telet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×