Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: police.hu

Olyan történt a Velencei-tavon, ami tavaly nem eshetett volna meg

A gárdonyi rendőröknek egy elsüllyedt vitorlás a legénységét kellett a partra juttatniuk.

A gárdonyi vízirendőrök szeptember 5-én 15 óra után néhány perccel a Velencei-tó Nagy-tisztás elnevezésű vízterületéről kaptak segélyjelzést – írja a police.hu.

Az egyenruhások perceken belül megérkeztek a helyszínre, ahonnan egy vitorláshajó háromfős legénysége kért segítséget. A hajó 70 év körüli kapitánya elmondta, hogy vitorlásuk felborult, majd pillanatokon belül elsüllyedt, a fedélzetén tartózkodó három fő pedig a vízbe esett.

A rendőrök hajójukba segítették a három budapesti lakost és biztonságban a partra vitték őket, majd további szakemberek segítségével, mintegy másfél óra leforgása alatt, kiemelték és a legközelebbi kikötőbe vontatták a vitorlást.

A tavalyi aszály után ismét megfelelő a vízmagasság a tóban, így újra használhatják a vitorlázók is – így fordulhatott elő ez a szerencsés baleset is.

Címlapról ajánljuk

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Luisa Gagliardi, a Bocconi Egyetem menedzsment és technológia tanszékének docense azt vizsgálja, hogyan alakítja a földrajz a gazdasági esélyeket – a startupok növekedésétől a városrészek átalakulásán át egészen a munkaerőpiaci egyenlőtlenségekig. Londoni adatokra épülő kutatásai szerint a startupok megjelenése nemcsak innovációt hozhat egy negyedbe, hanem a dzsentrifikáció felgyorsulásával és lakhatási feszültségekkel is együtt járhat, különösen ott, ahol sok a bérlő, és alacsonyabbról indulnak az árak. Közben a munkaszervezés is átrendeződik, a távmunka és a hibrid működés ma már alapelvárás a munkavállalók részéről, de kérdés, hogy ez közelebb visz-e a nők munkaerőpiaci felzárkózásához, vagy épp új formában konzerválja a különbségeket. A szakembert a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezett GeoInno2026 konferencián többek között arról kérdeztük, hogyan fonódik össze innováció és lakhatás, mit tehet egy kerület, hogy a befektetők számára vonzóbbá váljon, és hogy a távmunka hogyan eredményezhet karrierhátrányt és alacsonyabb keresetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×