Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
police car on the street close up
Nyitókép: Fedorovekb/Getty Images

Borzalmas fotókon, ahogy átszúrta a kocsit a nyitott sorompó, esélye sem volt az idős sofőrnek

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt kedd reggel 5 óra 30 perc körül a 6209-es számú út 8-as kilométerszelvényében, Szabadegyháza térségében.

A Police.hu beszámolója szerint egy 72 éves adonyi nő Suzuki típusú személygépkocsival közlekedett Szabadegyháza közelében, amikor haladása során az úttestről letérve jelzőtáblának ütközött. A baleset során a gépjármű vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, utasa pedig megsérült.

A Delta Hírek infromáció szerint az áldozat ő Pusztaszabolcs irányából haladt kocsijával, amikor egy balra ívelő kanyarban jobbra letért az úttestről, az út melletti szántásban hajtott, majd egy nyitott sorompónak rohant, ami teljesen átszúrta a kocsit. Az autó végül tehetetlenül gurulva a szemközti árokba csapódott. Úgy értesültek, az autóban egy házaspár utazott, a nő életének megmentésére esély sem volt, azonnal szörnyethalt.

A kocsi utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×