Infostart.hu
eur:
382.05
usd:
322.32
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
17-es és 19-es villamosok a Szent Lukács Gyógyfürdő megállóban a budai fonódó villamoshálózat első üzemnapján, 2016. január 16-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Leépítés Vitézy Dávid szervezetében: 40 ember kapott olyan levelet, amelynek nagyon nem örül

Újabb 40, a Nemzeti Közlekedési Központban dolgozó kapott olyan levelet, amelyben csoportos létszámleépítésről értesítik. Ez már a második leépítési hullám az állami cégnél. Két hete több mint ötvenen tudták meg, hogy hamarosan nem dolgoznak majd az NKK-nál.

Csoportos létszámleépítést jelentettek be a korábban Vitézy Dávid által irányított Nemzeti Közlekedési Központnál, pontosabban kézbesítették az erről szóló leveleket. A Népszava korábban azt írta, hogy menesztik őket, de jogilag ez még nem így van, hiszen csak arról értesítették a dolgozókat, hogy hamarosan elbocsátják őket.

Az ellenzéki lap úgy tudja, hogy ezúttal a zöld park, illetve a HÉV-infrastruktúra fejlesztésen, a budai fonódó projekten és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fővárosi campusberuházásán dolgozók kerültek sorra.

Az Infostartnak sikerült beszélnie az egyik érintettel, aki azt mondta, hogy

a felmondásra várókon túl már több tucat szakember önként távozott az NKK-tól,

mert másutt kapott állást. Arról már nem is beszélve, hogy "Dávid próbál törődni az embereivel".

Úgy tudjuk, hogy a lassan megszűnő szervezet legjobb szakembereit a VPE nevű cégbe viszik át, amely háttérbázisa lehet 2022 májusa óta államtitkárként dolgozó Vitézy Dávidnak.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt a kormány takarékoskodása miatt 270 döntés született beruházások lezárásáról, felfüggesztésekről, összességében 2100 milliárd forint értékben. Erről Csepreghy Nándor, az Építési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt a Portfolio csütörtöki konferenciáján.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés a piacokon - Egyre csúnyább, ami történik

Vérengzés a piacokon - Egyre csúnyább, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is nagy esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is zuhan enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Gazdasági események szempontjából Európában a német kiskereskedelmi adatoktra, az Egyesült Államokban pedig a januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×