Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Facebook

Letarolta a vasúti felsővezetéket a nyitva felejtett darujával – videó

Közlekedés biztonsága elleni gondatlan vétség és közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása miatt állították bíróság elő a darukezelőt.

A gyorsított eljárásban felelősségre vont darukezelő férfi – az ügy terheltje – 2022. július 6-án Kecskeméten munkája végeztével elmulasztotta a munkagép emelőkarját visszacsukni és így indult vissza a cég telephelyére. Útközben a Mindszenti körutat keresztező vasúti átjárón áthaladva a nyitott daruval nekiütközött a villamospálya felsővezetékének, ami az ütközés következtében leszakadt és zárlatot okozott, veszélyeztetve ezzel a vasúti közlekedésben résztvevők életét, testi épségét.

A baleset személyi sérüléssel nem járt, de a vasút, mint közösségi közlekedési üzem működését a terhelt figyelmetlenségből eredő mulasztása jelentős mértékben megzavarta. A felsővezeték leszakadása miatt ugyanis a vonatközlekedés több mint 8 óra hosszára megbénult. Ez idő alatt 26 személyvonat és 12 tehervonat maradt ki, ami mintegy 2500 utast érintett. A személyszállító vonatok pótlására 62 autóbusz járatot kellett indítani – áll a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A terhelt megszegte a KRESZ azon rendelkezését, amely szerint a közúti közlekedésben résztvevők kötelesek úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztessék, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzanak és ne zavarjanak – olvasható.

Az ügyészség a férfit közlekedés biztonsága ellen elkövetett gondatlan vétség és közérdekű üzem gondatlan megzavarásának vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Kecskeméti Járásbíróság a terheltet a váddal egyezően bűnösnek mondta ki és ezért őt egy év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet minden érdekelt tudomásul vette, így az jogerős.

Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×