Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője nyilatkozik a köztévének a januári oltási akció eddigi tapasztalatairól és folytatásáról a Miniszterelnökség épületében 2022. január 11-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Kiderült, hány embert oltottak be az idei oltási akció első három napján

Rendkívül sikeresen indult a januári oltási akció, amelynek első három napján több mint 135 ezer oltást adtak be – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, emlékeztetett rá, hogy az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt januárban folytatódott a decemberben indított oltási akció. Ennek keretében egész január folyamán a hét második felében, minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát - hangoztatta.

Az akció során 101 kórházi oltóponton és további 115 szakrendelőben várják az oltásra jelentkezőket, akik az akcióban előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval vehetnek részt - emelte ki.

György István rendkívül sikeresnek nevezte az oltási akció januári első három napját. Tájékoztatása szerint több mint 135 ezer vakcinát adtak be három nap alatt. Ezek

több mint kétharmada harmadik oltás volt.

Ez nagyon fontos azok számára, akik esetében legalább négy, de legfeljebb hat hónap telt el az alapimmunizáció óta. Ez esetben az oltás 90 százalék fölé tudja emelni a szervezet védekezési szintjét - tette hozzá.

Örömét fejezte ki, hogy a három nap alatt csaknem 20 ezren vették fel az első oltásukat.

A következő három héten tovább folytatódik az oltási akció - közölte az államtitkár.

György István a negyedik oltás kapcsán azt mondta: az operatív törzs részletesen foglalkozott a negyedik oltás kérdésével, jelenleg a nemzetközi tapasztalatokat elemzik, és ezek alapján hamarosan döntés születik arról, hogy szükség lesz-e negyedik oltásra.

A helyszínekről a koronavirus.gov.hu oldalon lehet tájékozódni.

Következő oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon (regisztráció nélküli oltások, az a 12 év feletti korosztály számára)

2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

A központi oltópontok listája itt érhető el (letölthető Excel táblázat).

Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×