Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Az Országgyűlés Sajtóirodája által közreadott képen Kövér László, az Országgyűlés elnöke online megbeszélést folytat Jüri Ratas észt házelnökkel az Országházban 2021. május 18-án.
Nyitókép: MTI/Az Országgyűlés Sajtóirodája/Pólya-Pető Dávid

Kövér László: a magyarság küldetése hídnak lenni Kelet és Nyugat között

A házelnök Szent László király egy levelét idézte, amelyben az uralkodó bevallja, ő bizony bűnös ember, mert "a földi méltóság teendőit" - mai szóval a politikát - nem lehet gyarlóság nélkül előmozdítani.

A magyarság a történelemben mindig is küldetésének érezte, hogy híd legyen Kelet és Nyugat között - emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton, amikor a Parlamentben fogadta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit. Példaként a Szent Korona zománcképeit említette, amelyeken mind latin, mind pedig görög nyelvű feliratok megtalálhatók, csodálatos módon egyesítve a Nyugat és a Kelet hagyományát.

Az Országgyűlés Sajtóirodája által kiadott szöveg szerint a házelnök kiemelte: az általában a napi politikai vitáknak helyet adó falak között "ritkán adatik meg, hogy a testvériség és az egyetértés ennyi elhivatott képviselője legyen egyszerre jelen".

Remélem, hogy az Önök békét sugárzó szellemiségéből a következő nehéz hónapokra, a választási kampány közelgő idejére is marad majd itt valami számunkra - fogalmazott Kövér László.

A házelnök Szent László király egy levelét idézte, amelyben az uralkodó bevallja, ő bizony bűnös ember, mert "a földi méltóság teendőit" - mai szóval a politikát - nem lehet gyarlóság nélkül előmozdítani. Ha ezzel egy szentként tisztelt uralkodó is így volt, akkor talán a mai politikus nemzedékek is remélhetnek némi megértést az egyházi vezetőktől - tette hozzá. Kövér László megjegyezte, "mi, keresztény emberek a nagyvilágban napjainkban mindannyian epekedünk a tiszta forrásért, amely élteti lelkünket, hitünket és reményünket".

Szent László királyunk írta egykor: "hiszek abban, hogy szent férfiak imái nemegyszer segítették győzelemre gyenge karomat a pogányok ellen" - emelte ki beszédében a házelnök.

Napjainkban sátáni, sötét erők veszélyeztetik mindazt, amiben a keresztény ember hisz. Veszélyeztetik a kereszténységre épülő civilizációnkat, szabadságunkat és emberi méltóságunkat.

Az Önök imái, az Önök biztatása és példamutatása ezért sokat jelentenek számunkra, hogy ki-ki a maga rendelt helyén - mi, képviselők itt az Országházban - kellő lelki vértezettel állhassunk ellent e kihívásoknak, megerősítve keresztény hitünket, közösségeinket és Istentől rendelt hazánkat - mondta.

Külön köszöntve mások mellett a szomszédos országokból érkezett egyházi vezetőket, az Országgyűlés elnöke kijelentette: "az ő jelenlétük azt tanúsítja, hogy a keresztény hit ma is összefogja térségünk nemzeteit, s erre a közös alapra érdemes - s ezért szükséges is - építenünk".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, zajlik a munka Pakson

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, zajlik a munka Pakson

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×