Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
324.84
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság siófoki rendőrőrsének rendőrei járőrszolgálat közben Siófok közelében 2020. augusztus 12-én. A Balaton Európa legbiztonságosabb tava, mondta Horváth László ezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője két nappal korábban. Hozzátette, hogy idén 140 esetben riasztották már a vízirendőröket a Balatonon, és 310 sikeres életmentésen vannak túl. Idén az átlagosnál kevesebb, öt halálos tragédia történt a tónál, de az eseteket nem jogsértések, hanem rosszullét, ájulás okozta.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Rengeteg tragédia a Balatonnál - főleg felelőtlenség az ok

Idén sem volt megállás a balatoni vízirendőröknél: 14-en fulladtak a Balatonba, és 376 embert kellett kimenteni.

Véget ért a klasszikus fürdőzési szezon a Balatonnál, amely a korábbi évekhez hasonlóan rengeteg munkát adott a vízirendőröknek és -mentőknek. Az idei év a korábbiaknál több tragédiát hozott: míg tavaly nyolcan, három éve hatan fulladtak a tóba, addig ebben a szezonban, szeptemberig már 14 áldozatot követelt a Balaton – írja a Népszava.

„Az idei nyár átlagosnak mondható, bár mi nem szeretjük, ha ilyen az átlagos – nyilatkozta a lapnak Illés Zoltán, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának prevenciós munkatársa. – Ugyanazokkal a problémákkal kell szembesülnünk évről évre, azzal, hogy

a klasszikus vízibalesetek legnagyobb része az emberi felelőtlenségre vezethető vissza.

A strandolók egy jelentős részén látszik, nem mozognak otthonosan a vízben, idegen számukra a közeg, mégsem tartják be az alapvető szabályokat.”

Vagyis úszva, vízibiciklivel, gumimatraccal-csónakkal, SUP-pal elhagyják a biztonságos zónát, a nyílt vízen pedig bajba kerülnek. Pedig a rengeteg kampány, felvilágosító előadás hatására a parton még pontosan tudják, mit lehet csinálni a vízben, s mit nem.

„A víz az emberek számára mindig is a felhőtlen szórakozás, a játék színtere volt” – próbált magyarázatot adni a felelőtlenebb viselkedésre Illés Zoltán. – Idehaza éghajlati adottság, hogy az évnek csak egy meghatározott, viszonylag kisebb részében élvezhetőek a fürdésre alkalmas nyílt vizek, ahová ráadásul egy, jó esetben két hétre jut csak el a többség. Vagyis egy szűk időintervallumba kell bezsúfolni ezt a fajta szórakozást, kikapcsolódást, s mivel minden pillanatot ki akarnak élvezni, így hajlamosak áthágni a legalapvetőbb szabályokat. Ráadásul

a Balaton sokakban nem kelt olyan veszélyérzetet, mint egy tenger.”

Néhány évvel ezelőttig inkább a fiatalok számítottak szabályszegőnek, mára azonban ebből a szempontból eltűntek a korosztályi különbségek, tette hozzá a szakember.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Vasárnap Franciaország a szombati erőszakos tüntetések következményeivel szembesül: egy demonstráló meghalt, több száz rendőr megsérült, és több mint 1800 embert őrizetbe vettek. Több nagyvárosban fosztogatások és gyújtogatások voltak, Limoges történelmi városházája nagyrészt megsemmisült, Emmanuel Macron pedig országos beszédet jelentett be. A zavargásokra Donald Trump és Giorgia Meloni is reagált, miközben Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában és Albániában is folytatódtak a társadalmi feszültségekhez kapcsolódó megmozdulások. Ebben a cikkünkben percről percre követjük a vasárnapi eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×