Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Percről percre – a járvány legfontosabb hírei szerdán

Infostart
2021. május 12. 10:16
Tovább csökkent a járvány kórházakra gyakorolt nyomása Magyarországon, de közel száz beteg meghalt az elmúlt 24 órában. A következő influenzaszezon sokkal keményebb lehet, mint az eddigiek. Szép lassan meghódítja az egész világot az indiai mutáns. A járvány hírei egy helyen. (A nyitóképen: koronavírussal fertőzött beteget látnak el az Inter-Európa Mentőszolgálat Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. mobil intenzív mentőegységének munkatársai a főváros XVII. kerületében március 19-én.)
2021.05.12. 21:53

Így törte meg a járvány a gazdaság lendületét

A koronavírus járvány tavaly megtörte a magyar gazdaság lendületét, a 2013 óta - rendszerint az uniós átlagot meghaladó ütemben - bővülő GDP volumene 2020-ban 5,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), miután megjelent a "Magyarország számokban, 2020" című kiadványa, amely a pandémia gazdasági-társadalmi folyamatokra gyakorolt főbb hatásait is bemutatja.

2021.05.12. 21:20

Már két indiai variáns terjed, lépett az EU

A brit mellett már két indiai variáns is terjed az országban: a tudósok arra kíváncsiak, hogy ezek felelősek-e az ország halálos második hullámának kialakulásáért.

2021.05.12. 20:04

Már Nepálban is katasztrofális a koronavírus-helyzet

Elkerülhetetlen volt, hogy a szomszédos Indiából a 30 milliós Nepálba is begyűrűzzön a koronavírus újabb hulláma: a nepáliak még felkészületlenebbnek tűnnek most, mint az indiaiak néhány héttel ezelőtt.

2021.05.12. 19:41

Üzent Ursula von der Leyen a helyreállítási alapra vonatkozó magyar tervről

Az Európai Bizottság megkapta a helyreállítási alap igénybevételére vonatkozó hivatalos magyar tervet, Magyarország 7,2 milliárd euró (mintegy 2500 milliárd forint) összegű vissza nem térítendő támogatást igényel stratégiai fejlesztési projektekre az uniós eszközből a következő hat évre - közölte az uniós bizottság szerdán.

2021.05.12. 18:05

Csányi Sándor: viszonylag meredek, folyamatos növekedést várok a gazdaságban

Az átoltottság egyre magasabb szintjével beindul a gazdaság, a bankszektor ennek a motorja lehet – mondta Csányi Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában, és közölte, az OTP semmilyen értelemben nem verhető meg sem Magyarországon, sem a régióban. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója beszélt a járványhelyzet pozitív hozadékáról, a magyar euró esélyéről, a saját utódlásáról, és arról is, hogy a labdarúgó-Eb előtt MLSZ-elnökként miért fontos neki a dalai láma egyik üzenete.

2021.05.12. 17:52

Koronavírus: már több mint 800 árván maradt gyereken kell segíteni itthon

Megkezdi működését a koronavírus miatt árván maradt gyereket segítő alapítvány - jelentette be Áder János köztársasági elnök, a szervezet alapítója szerdai sajtótájékoztatóján.

2021.05.12. 17:19

Gulyás Gergely: Magyarország elsőként győzte le a járványt

Az emberek szabadságának gyorsabb visszanyerésével pedig a gazdasági növekedés is előbb indul meg - mondta az Észak-Magyarország című napilap szerdai számában megjelent interjúban a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

2021.05.12. 16:38

Négy oltás van az EMA-nál a célegyenesben

Az indiai mutáns és az mRNS-oltások kapcsolatáról is beszélt az Európai Gyógyszerügynökség illetékese.

2021.05.12. 16:28

Kiderült, mikor lehet Horvátországba utazni az oltás után

Fontos információkat tett közzé a konzuli szolgálat.

2021.05.12. 16:20

Két hónap múlva dőlhet el, megállja-e a helyét a magyar helyreállítási terv

A magyar terv a legfontosabb szakpolitikai területek: a zöld átállás, az egészségügy, a kutatás, a digitális gazdaság, a kohézió és a közigazgatás köré szerveződik.

2021.05.12. 15:36

Csak részben áll le Szlovákia az AstraZeneca-oltás alkalmazásával

Részletesen megindokolta az egészségügyi tárca a változást.

2021.05.12. 15:14

A kormány 11 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál

A járvány miatt a katások, valamint több tízezer cég mentesül a szerdán esedékes adófizetési kötelezettség alól.

2021.05.12. 14:54

Egy kutatás szerint nyolc hónapig biztosan megmaradnak az antitestek fertőzés után

A megfertőződést követő nyolc hónapban biztosan megmaradnak az immunitást nyújtó antitestek a koronavíruson átesettek vérében egy olasz kutatás szerint.

2021.05.12. 14:35

Védettségi igazolvány helyett elég az okostelefon, de...

Mobilra tölthető applikáció jön, amellyel igazolni lehet az oltottság tényét, ám a védettségét nem tudja mindenki bizonyítani vele.

2021.05.12. 14:32

Súlyos veszteség a német TUI-nál

A koronavírus-járvány következményeként súlyos veszteséggel zárta üzleti évének első felét Európa legnagyobb utazásszervezője, a TUI csoport.

A német multinacionális vállalat szerdán közölte: árbevétele éves összevetésben 89,2 százalékkal, 716,3 millió euróra csökkent. Az adózás utáni vesztesége 1 milliárd 498 millió euróra rúgott, ami 83,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 815 millió euró veszteséget.

A vállalat közlése szerint a súlyos veszteséget az okozta, hogy a járvány miatt elrendelt globális utazási szigorítások következményeként le kellett állítani az általa szervezett utak túlnyomó többségét, repülőgépei, szállodái és luxus tengerjáró hajói kihasználatlanul álltak.

A TUI az egyik legnagyobb utazásszervező vállalkozás a világon 126 saját repülővel, 8 saját luxus tengerjáró hajóval és rengeteg szállodával.

2021.05.12. 14:16

Németország nem ismeri el a keleti vakcinákat

Az egészségügyi miniszter azt mondta, bizonyítékokat akar a Sputnyik és a Sinopharm oltóanyagok hatásosságára.

2021.05.12. 14:07

Koronavírusos volt a gyermeke? Erre kell odafigyelni

Szót kért a Magyar Tudományos Akadémia a legkisebbek koronavírus-betegségével kapcsolatban.

2021.05.12. 13:07

Ha gyorsabban cselekszünk, a világjárvány elkerülhető lett volna

Milliók halála lett volna elkerülhető, ha a világ gyorsan lép, ám 2020 februárját elvesztegettük: sok ország csak állt és várt arra, mi fog történni, így alakulhatott ki a pandémia egy független testület jelentése szerint.

2021.05.12. 12:58

Az ellenzék továbbra sem vonja vissza a keleti vakcinák betiltását követelő javaslatát

A WHO jóváhagyta a kínai Sinopharm vakcinájának vészhelyzeti alkalmazását, de a hazai felhasználás ellen parlamenti határozati javaslattal is tiltakozó ellenézki pártok nem reagáltak a döntésre.

2021.05.12. 11:52

A törlesztési moratórium célzott meghosszabbítása mellett a bankszövetség

Kovács Levente főtitkár megerősítette, aktív egyeztetést folytatnak a moratórium jövőjéről a PM, az MNB és a kormány képviselőivel.

2021.05.12. 11:28

Müller Cecília: 16 éven aluliak is regisztrálhatnak, regisztrációjuk megmarad

Változott a várandós kismamák számára az oltási ajánlás - derült ki az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.

2021.05.12. 11:01

Kásler Miklós: köszönjük az ápolóknak!

Az emberi erőforrások minisztere megköszönte a magyar egészségügyben dolgozó több mint 80 ezer ápoló munkáját az ápolók nemzetközi napján. Kásler Miklós szerdán, a Facebook-oldalára feltöltött videóban felidézte: 1820. május 12-én született a modern ápolás úttörője, Florence Nightingale, aki az 1953-as krími háborúban elindította a sérült katonák ellátását, és a betegápolás rendszerét megszervezve 40 százalékról 2 százalékra csökkentette a halálozást. A több mint egy éve tartó koronavírus-járvány ismét ráirányította a figyelmet egy ősi emberi ösztönre: a segítőkészségre és az önzetlenségre - mondta, hozzáfűzve: a magyar ápolók "ennek szellemében álltak helyt a mindennapi kórházi munkában, a betegségek leküzdésében, a fegyveres harcok sebesültjeinek ellátásában, vagy éppen napjainkban, a világjárvánnyal szembeni embert próbáló küzdelemben." A miniszter a videóban sok sikert, erőt és "nem lankadó emberséget" kívánt az ápolóknak további szolgálatukhoz. (MTI)

2021.05.12. 11:00

Megmenthetik az olimpiát a brazil sportolóknak - oltással

A tokiói olimpiára utazó valamennyi sportolót, edzőt, bírót és minden más akkreditált személyt beoltanak Brazíliában, ahol szerdán kezdik meg a vakcinák beadását. Marcelo Queiroga egészségügyi miniszter bejelentése szerint 4060 adag Pfizer- és 8 ezer adag Sinovac-vakcinát biztosítanak az oltási kampányra és Sao Paulóban, Rio de Janeiróban, valamint Fortalezzában alakítanak ki oltópontokat. "Beoltjuk olimpikon sportolóinkat és edzőinket, hogy zavartalanul tudjanak dolgozni és kihozhassák magukból a maximumot és sok érmet nyerhessenek a játékokon" - mondta a miniszter, aki azt is közölte, hogy összességében 1814 Japánba készülő személyt oltanak be, az oltási kampány végén megmaradó vakcinákat pedig a közösségi egészségügyi rendszerhez irányítják majd át. Korábban többek között az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália is hasonló intézkedéseket jelentett be, Brazíliában ugyanakkor nehezebb a helyzet, mert lassan halad a lakosság átoltása. Az országban eddig több mint 420 ezer ember hunyt el a koronavírus-fertőzés következtében, és márciusban és áprilisban az összeomlás határán volt az egyészségügyi rendszer a betegek magas száma miatt. Az elmúlt hetekben viszont javuló tendenciát lehet tapasztalni. A tokiói olimpia július 23-án rajtol. (MTI)

2021.05.12. 10:42

Balkáni enyhítés

Montenegró eltörölte az éjszakai kijárási tilalmat, Észak-Macedónia pedig ismét engedélyezte a nyilvános eseményeket és megnyitotta a sportközpontokat szerdától a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős csökkenése miatt - jelentette a térség sajtója. Mindkét országban legalább 40 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma az utóbbi héten. A szkopjei kormány is rövidített a kijárási tilalmon, amely így már éjfél és 4 óra között van csak érvényben, a podgoricai kormány döntése értelmében pedig Montenegróban újraindítják a régiók közötti tömegközlekedést. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában szerdára 1125-tel 702 451-re, Koszovóban 49-cel 105 880-ra, Észak-Macedóniában 171-gyel 154 222-re, Montenegróban 84-gyel 98 449-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 298-cal 201 092-re növekedett. A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 18-cal 6594-re, Koszovóban hárommal 2212-re, Észak-Macedóniában 26-tal 5135-re, Montenegróban eggyel 1545-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 48-cal 8866-ra emelkedett. (MTI)

2021.05.12. 10:22

Tajvan elnöke nem győzi csitítgatni a lakosságot

Caj Jing-ven tajvani elnök szerdán nyugalomra intette a lakosságot, miután a szigeten az eddigieknél több, 16 újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a nap folyamán. "A kihívás jelenleg is komoly. Kérem, legyenek éberek, és kövessék az iránymutatásokat. Meggyőződésem szerint képesek leszünk együtt felülemelkedni ezen a kihíváson" - mondta az elnök a Demokratikus Haladó Párt (DPP) székházában. Csen Si-csung egészségügyi miniszter mindazonáltal úgy vélekedett: az embereknek van okuk az aggodalomra. Csen parlamenti felszólalásában "nagyon súlyosnak" írta le a helyzetet, egyúttal jelezte: a közeljövőben hármas szintűre emelhetik a készültségi szintet. Ennek értelmében legfeljebb ötre korlátoznák a beltéren, és tízre a kültéren gyülekezők számát, illetve elrendelnék a nem nélkülözhetetlen tevékenységet folytató üzletek bezárását. "A járvány megfékezésének legkisebb hibája esetén belépünk a hármas szintű készültségbe" - mondta. A kormány a héten arra kérte a kórházakat, hogy különítsenek el elegendő számú kórtermet újabb fertőzöttek számára - közölte az egészségügyi miniszter, hozzátéve: jelenleg mintegy 3000 ágyat képesek rendelkezésre bocsátani e célból. A tajvani kormány kedden bejelentette, hogy a nyilvános összejövetelek korlátozását tervezi, miután hat új fertőzöttnél nem derült ki egyértelműen, hogy miképpen fertőződött meg. Ez a jelenség szokatlannak számít a szigeten, ahol eddig sikerült szigorúan kordában tartani a járvány közösségen belüli terjedését. A 23,6 millió lakosú Tajvanon eddig mindössze 1210 koronavírus-fertőzöttet és 12 halálos áldozatot regisztráltak. A járvány elején lezárták a sziget határainak nagy részét, egyúttal szigorú kontaktkutatást és karanténrendszert vezettek be, mindazonáltal lehetővé tették, hogy az élet viszonylag a normális kerékvágásban folytatódjon. (MTI)

2021.05.12. 10:06

MNB: a járványkezelés sikere az oltási programon múlik

Az MNB Járványkezelési Versenyképességi Mutatója szerint, amely egységes keretrendszerben értékeli a pandémia egészségügyi, gazdasági és költségvetési hatásait, 2021 áprilisában Magyarország a 6. helyen áll az európai uniós országok rangsorában, ami főként a kiterjedt oltási programnak és a hitelezési folyamatok kedvező alakulásának eredménye – írja vendégcikkében Asztalos Péter, a Magyar Nemzeti Bank munkatársa.

2021.05.12. 09:31

Napi adatok: több mint 110 ezer oltást adtak be egy nap alatt

Tovább csökkent a koronavírus-járvány kórházakra gyakorolt nyomása Magyarországon, de közel száz beteg meghalt az elmúlt 24 órában. Valamennyit gyorsult az oltások beadása.

2021.05.12. 08:24

Benyújtotta Magyarország a helyreállítási tervét

A források több több mint harmadát az egészségügyi rendszer fejlesztésére szánja a kormány.

2021.05.12. 07:21

Még súlyosabbá tett egy amúgy is nyomasztó problémát a járvány

Megnőhet a gyermekkori elhízás előfordulása Európában a WHO szerint, a mediterrán országok a legérintettebbek.

2021.05.12. 07:09

Meghódítja a világot az indiai mutáns

India után Nagy-Britanniában mutatták ki eddig a legnagyobb számban a B.1.617 variánst.

2021.05.12. 06:00

A következő influenzaszezon sokkal keményebb lehet, mint az eddigiek

Gyakorlatilag elmaradt az influenzaszezon a távolságtartásnak és a maszkviselésnek köszönhetően, de az immunitás szintje világszerte csökkent.