Nyitókép: MTI/AP/Moscow News Agency/Kirill Zykov

A koronavírus-járvány összes szerdai híre egy helyen

Infostart
2020. június 10. 09:11
Már 7,3 millió fertőzöttje és 410 ezer áldozata van a járványnak világszerte. Itthon csökkent az aktív fertőzöttek száma. Minden hír a koronavírus-járványról és annak hatásairól.
2020.06.10. 22:20

Varga Judit: van egy kétoldalas törvényünk, de senki sem vette a fáradságot, hogy azt elolvassa

A koronavírus-válság idején az Európai Parlament nem a megoldás, hanem a probléma része volt, és egy amúgy is nehéz helyzetben támadta az európai család egy tagját - mondta az igazságügyi miniszter a Valeurs actuelles című francia hetilapnak adott interjúban.

2020.06.10. 21:19

Nem változott az amerikai jegybank kamata

Piaci várakozásoknak megfelelően 0,00-0,25 százalékos sávban tartotta az irányadó kamatot szerdán az amerikai jegybank kamatdöntő fóruma.

2020.06.10. 20:39

Mégis tart előadásokat a Szegedi Szabadtéri Játékok a Dóm téren

Bár a Szegedi Szabadtéri Játékok elmaradnak az idén, a szegedi Dóm téren mégis lesz két ingyenesen megtekinthető előadás. Júliusban az Akárki című moralitásjátékkal, augusztusban szimfonikus zenekari koncerttel várják a közönséget

2020.06.10. 20:19

Legkevesebb 800 ezer munkahely megszűnésével számolnak Franciaországban

Ez azt jelenti, hogy a francia kormány számításai szerint a járvány okozta gazdasági válság hatásaként a következő hónapokban megszűnik a munkahelyek 2,8 százaléka az országban.

2020.06.10. 19:28

Különleges előadással nyit Jordán Tamás színháza

A darabnak nincs se próbája, se díszlete, nincs jelmeze, de még rendezője sem, sőt annak szövegét a színész is csak a színpadon ismerheti meg, az előadás pedig a közönség aktív bevonásával alakul ki megismételhetetlenül.

2020.06.10. 19:19

Riasztó adat bejelentésére kényszerülhet Szlovákia

Segítséget nyújt a szlovák állam azoknak a vállalkozóknak, akiknek be kellett zárniuk az üzletüket vagy a szolgáltatásukat a járván miatt. A támogatások kifizetésére 200 millió eurót szánnak. A szlovák jegybank legfrissebb előrejelzése szerint kétszámjegyű lesz idén a gazdasági visszaesés az országban.

2020.06.10. 18:41

Kedvező változások a Széchenyi Kártya program új hiteltermékeiben

A piaci visszajelzések alapján változnak és kedvezőbbek lesznek a Széchenyi Kártya programban a koronavírus hatásának mérséklésére bevezetett új pénzügyi termékek feltételei, a jövő héttől igényelhető kedvezményes hitelekhez gyorsabban, rugalmasabban juthatnak a vállalkozások.

2020.06.10. 18:12

Gyorsaságimotoros-vb - Törölték az Olasz Nagydíjat

A katari, a holland, a német, a finn, a brit, az ausztrál és a japán futam után ez a nyolcadik verseny, amely kikerült a 2020-as vb-sorozatból.

2020.06.10. 17:59

A karanténban, home office-ban jobban csúszott a sör - meglepő magyar számok

A home office-ban, karanténban üldögélő magyar márciusban és áprilisban többet sörözött, mint tavaly ugyanekkor.

2020.06.10. 17:43

Csattanós választ ad a valóság a belföldi turizmus miatt aggódóknak

Májusban bizony újraindult az élet, a Pünkösdi hétvégén berobbant a turizmus. A Szép-kártyának is köszönhetően akár a hazai vendégéjszaka-rekord is megdőlhet idén.

2020.06.10. 17:32

A Pénzügyminisztérium szerint több szempontot figyelmen kívül hagy az OECD előrejelzése

Az OECD országonként két előrejelzést készített abból kiindulva, hogy a koronavírus egy vagy két hullámban sújt egy-egy térséget.

2020.06.10. 17:00

Érdekesen alakította át a műtéti várólistákat a járvány

Jelentősen csökkent a műtétekre várók száma február óta, viszont sokszorosára nőtt a várható várakozási idő.

2020.06.10. 16:50

Fürjes Balázs: Karácsony Gergely késlekedése milliárdokkal drágítja a Lánchíd felújítását

A halogatás jelentősen meghosszabbítja a hídlezárás idejét, de a kormány segíti a megoldást - mondta a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár azt követően, hogy a Lánchíd fejújításáról a fővárosi városházán a kormány és a főváros képviselői egyeztettek.

2020.06.10. 16:33

Szlovákia megszünteti, Bulgária meghosszabbítja az egészségügyi vészhelyzetet

Az egészségügyi vészhelyzet a vonatkozó szlovák jogrend szerint nem azonos a rendkívüli helyzettel. A rendkívüli helyzetet még március 11-én rendelte el a kormány, s az továbbra is érvényben marad.

2020.06.10. 16:23

Liga szakszervezetek: még sokáig szükség lesz a bértámogatásokra

Legkevesebb 300 ezer ember munkahelyének megtartásában segítettek a koronavírus járvány hatásai miatt hozott kormányzati intézkedések - mondta Mészáros Melinda az Inforádió Aréna című műsorában. A Liga Szakszervezetek elnöke azonban nem látja egyértelműen alátámasztott adatnak a kormány által hangsúlyozott egymilliós számot.

2020.06.10. 15:51

Újabb nagy enyhítés Ausztriában

Egyre többen találnak munkát a turizmusban.

2020.06.10. 15:21

Járványügyi szakember: a legrosszabb rémálmom a koronavírus-járvány

Rosszabb az ebolánál vagy a HIV-nél, fejtette ki, hozzátéve, hogy még sok a bizonytalanság a Covid-19 betegségből meggyógyultakkal kapcsolatban.

2020.06.10. 15:00

Nyaralótulajdonos-kisokost állított össze az operatív törzs

A tavaszi vízmegnyitók, az őszi "úgy hagyók" és a felújítást végzők is jó pár tanácsot kell hogy megfogadjanak Müller Cecília országos tisztifőorvostól.

2020.06.10. 13:19

Újabb mérföldkő a legígéretesebb koronavírus-gyógyszer tesztelésében

A Gilead Sciences remdesivir nevű készítményét fertőzött makákó majmokon tesztelték, ígéretes eredményt tapasztaltak.

2020.06.10. 13:10

Magyarics Tamás: az elnökválasztási kampány része lett a koronavírus és a Floyd-ügy is

Az amerikai társadalom már nem olvasztótégely, hanem salátástál – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az amerikai zavargások kapcsán Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, és beszélt arról is, hogy a spontán megmozdulásokra rácsatlakozott a politikai, az FBI pedig már azt keresi, kik pénzelik a szervezett tüntetőket. Nemcsak ezek az utcai megmozdulások, hanem a koronavírus-járvány és a kezelése is rányomja majd a bélyegét a novemberi elnökválasztás előtti kampányra.

2020.06.10. 11:25

Visszatértek a babaváróhitelesek

A babaváró iránti érdeklődés 17 százalékkal csökkent áprilisban a koronavírus-járvány miatt, de májusban visszatértek az igénylők.

2020.06.10. 11:13

Operatív törzs: 37 éves, fiatal férfi a legutóbbi elhunyt - cikkünk frissül

1121-re csökkent az aktív koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, mivel már csak 10 enbernél találták meg a vírust az elmúlt 24 órában. Mivel azonban még mindig nő a halottszám, az operatív törzsnek volt miről tanácskoznia szerda reggel is, most pedig a szokott módon tájékoztatnak a legfontosabbakról - élőben itt és az InfoRádióban.

2020.06.10. 10:30

Fontos kérdések a nemzeti konzultációról

A kormány nyilvánosságra hozta a nemzeti konzultáció 13 kérdését. A Nézőpont Intézet elemzője úgy fogalmazott az InfoRádióban, hogy a konzultáció egy közvetlen demokratikus eszköz, amellyel a kormány a társadalom aktív tagjainak véleményét kéri ki. A Publicus Intézet stratégiai igazgatója álkérdésekkel operáló figyelemelterelésnek tartja a konzultációt.

2020.06.10. 10:00

Belső vizsgálat indul az MSZP-ben a videó miatt

A párt Facebook-oldalára felkerült videóban egy magát mentőnek kiadó nő beszélget Korózs Lajos szocialista képviselővel.

2020.06.10. 09:50

Varga Mihály: a 2021-es büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése

A járványügyi készültség fenntartása mellett is tartalmazza a szükséges forrásokat a gyermeket nevelő családok támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrehozásához - mondta a pénzügyminiszter az Országgyűlésben.

2020.06.10. 09:25

Rendhagyó szezonra készülnek a balatoni vendéglátósok

Az előszezon már kiesett, tartanak az elmaradó rendezvények hatásától és az elhasznált szabadságok miatt hétvégére korlátozódó dömping távolságtartás okán való kiszolgálhatatlanságától.

2020.06.10. 09:00

Csökkent az aktív fertőzöttek száma itthon

Meghalt egy 37 éves beteg, és tíz új magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

2020.06.10. 08:40

Megnyílik a magyar-horvát határ

Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

2020.06.10. 08:25

Megszólal az operatív törzs - élőben az InfoRádióban és az Infostarton

A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatót tart, szerdán is 11 órakor.

2020.06.10. 07:58

A parlament előtt a jövő évi költségvetés

Az Országgyűlés elkezdi tárgyalni a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatát.

2020.06.10. 07:45

Hamarosan elkészül ezer magyar lélegeztetőgép

A világ egyik legjobb lélegeztetőgépét gyártják Vácon - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

2020.06.10. 07:35

Koronavírus - látványosan megváltozott a magyarok hozzáállása

Májushoz képest is látványos változásokat mért az Ipsos a felnőtt lakosság lazítások utáni járványvédelmi óvintézkedései, hírforrások iránti bizalma és munkavégzéssel kapcsolatos szokásai terén.

2020.06.10. 07:11

Munkához látott Bernd Storck Dunaszerdahelyen - körvonalazódik egy szlovák-magyar bajnokság?

Az InfoRádióban nyilatkozó Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa nagy reményeket fűz a hétvégén újrainduló futballidényhez.

2020.06.10. 06:50

A Nemzeti Gárda tartalékosai megfertőződtek a tüntetéseken

Hiába hordtak szájmaszkot, a távolságot nem lehetett tartani.

2020.06.10. 06:00

Már sosem lesz a régi a nyelvtanulás - a jelentkezők létszáma sem most

Nyitás van az "offline" nyelvtanulás terén is, de az online módok nem szűnnek meg - tudatta az InfoRádióval Rozgonyi Zoltán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke.

2020.06.10. 05:40

Már saját neve is van a koronavírus gyerekeket sújtó veszélyes változatának

Egy rejtélyes tünetegyüttes a felnőttekben is súlyos állapotot okozó citokinviharhoz hasonló következményekkel járhat.